Sport

Berki Krisztián egy év után versenyzett, egyből bajnok lett

A lólengés londoni olimpiai bajnoka, Berki Krisztián egy év után a tornászok szombati országos szerbajnokságán versenyzett ismét, és aranyérmet nyert. A magyar szövetség tájékoztatása szerint rendkívül sokan voltak kíváncsiak az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki visszatérésére, aki telt ház előtt mutathatta be gyakorlatát a budapesti Tornacsarnokban.

A végén ugyan hibázott, leesett a szerről, de így is a nevéhez méltó elegáns bemutatóval tért vissza

– áll a beszámolóban.

“Nagyon vártam ezt a viadalt, és bevallom őszintén, izgultam is. Kicsit ideges voltam, feszült csend lett a teremben, amint a lóhoz léptem. Általában ki tudom zárni a külső zajokat, de most még a zenei váltásokat is hallottam a nagy csönd miatt. Szerencsére, amikor elindult a gyakorlatom, ez megszűnt, és sikerült megnyugodnom” – nyilatkozta Berki Krisztián.

Hozzátette: jól halad a felkészüléssel, amit januárban kezdett el.

“A műtött vállam mindent érez, minimális fájdalmaim vannak, de teljesen jól működik. Bár a végén rontottam, de sikerült nyernem, aminek nagyon örülök. Hosszú távú terveim között szerepel, hogy indulok a tokiói olimpián, ehhez viszont az kell, hogy minél több versenyen részt tudjak venni. Még vissza kell rázódnom, de úgy érzem, jó úton haladok” – mondta Berki.

Lovon a korábbi Grand Prix-győztes Kállai Zoltán végzett a második helyen, aki vállműtéte miatt szintén régóta, másfél éve nem versenyzett.

A nőknél a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina második lett ugrásban, a riói ötkarikás játékokon indult Kovács Zsófia pedig győzött felemáskorláton.

Az országos szerbajnokság vasárnap 10.30-tól folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik