Sport

Magyar futsalsikerektől hangos Európa

A felnőtt és az U21-es futsalválogatott is megnyerte a Visegrádi Négyek tornát a szlovákiai Homonnán. A magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák felnőtt és utánpótlás-válogatottak idén tizenegyedik alkalommal csaptak össze a tornán, az előző tizenhárom kiírásban egyik magyar válogatott sem tudta megnyerni a viadalt.

Ennek fényében óriási siker, hogy idén mind a Sito Rivera vezette felnőttcsapat, mind a Fehér Zsolt irányításával készülő U21-es együttes bezsebelte az aranyérmet.

„Több új játékos is debütált a hétvégén, a keret fiataljai közül pedig néhányan kifejezetten erős teljesítményt nyújtottak, erre a játékra építhetünk a jövőben” – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak. (Fotó: mlsz.hu)

A vasárnapi eredmények

Felnőttek:

Magyarország-Csehország 4-3 (2-0)
Magyarország: Tóth Gyula – Klacsák Bence, Vas Ádám, Hosszú Ádám, Varga Csaba
Cserék: Rábl János, Dávid Richárd, Siska Gergő, Nagy Imre, Gál István, Varga Csaba, Szeghy Szabolcs, Komáromi Péter, Öreglaki Norbert, Matkovics Gábor
G.: Varga, Vas (2), Rábl

U21:

Magyarország-Csehország 5-4 (4-2)
Magyarország: Varsányi Áron – Bognár Bálint, Apatini Márk, Sáhó Kristóf, Józsa Tamás
Cserék: Hoffer Levente, Bencsik Roland, Csáni Dávid, Horváth Benedek, Simon Bence, Sipos Gergő, Alasztics Marcell
G.: Sáhó (2), Bognár (2), Józsa

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik