Sport

Vereczkei Zsolt olyat tett, amit magyar sportoló még nem

Kedden érkeznek haza a riói paralimpiáról sportolóink, akik közül a 38 éves Vereczkei Zsolt olyat tett, amit magyar ember még nem nagyon.

A Bajai Spartacus SC úszója először az 1992-es, barcelonai paralimpián vett részt, ahol az S5-ös sérültségi kategóriában 50 méteres hátúszásban aranyérmet nyert. Atlantában (1996) és Sydneyben (2000) is sikerült megvédenie paralimpiai bajnoki címét, majd Athénban (2004), Pekingben (2008) és Londonban (2012) egy-egy bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét.

Rióból hetedik olimpiáján is éremmel tért haza, ezúttal bronzot akasztottak a nyakába. Nem ismerünk olyan magyar sportolót, aki hét olimpiai részvételén mindannyiszor érmet nyert. Ahogy elnézzük a vitalitását, van még benne olimpia!

Az indulás előtt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott Vereczkeivel kapcsolatban, hogy:  “Zsolt egy ikon, az úszósport csúcsragadozója, a magyar parasport legendája. Büszkék vagyunk arra, hogy velünk lesz Rióban, példát, erőt és hitet adva a fiatalabbaknak, az újoncoknak”.

A hetedik olimpiájáról hetedik éremmel hazatérő sportembert idén felterjesztik Príma Díjra.

Megérdemli. Merthogy Vereczkei teljesítményére még a magyar sport legeredményesebb olimpiai versenyzője, a hat olimpián hét aranyérmet szerző Gerevich Aladár sem volt képes, igaz az ő teljesítményébe beleszólt a második világháború, amiért lemaradt két olimpiáról.

Gerevich 1948-ban egyéniben, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956 és 1960-ban csapatban nyert aranyérmet. Ali bácsi 1936-ban egyéniben bronzot, 1948-ban és 1952-ben ezüstöt nyert kardban, de emellett Helsinkiben tőrvívásban is nyert bronzérmet.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik