Sport

A paksi önkormányzat Gyutai Adrián mögé állt, folytathatja a motoros

Paks Város Önkormányzata támogatásának köszönhetően folytathatja pályafutását Gyutai Adrián motorversenyző, akinek a karrierje júniusban került veszélybe pénzügyi problémák miatt.

A Korda Racing 25 éves motorosa menedzsmentjének pénteki közleménye szerint a versenyző már a jövő héten újra rajthoz állhat, mégpedig az Alpok-Adria elnevezésű nemzetközi sorozat idei utolsó fordulóján, a Slovakiaringen, de ahogy a közlemény fogalmaz, “szezonja ezzel még nem ér véget.”

Gyutai tavaly és az idén is az olasz bajnokságban indult, ám a májusi, Vallelungában rendezett futamon több alkalommal is nagyot bukott, mindkét motorja összetört, s az okozott kár kifizetéséig fel kellett függesztenie a további szereplését.

A versenyző aztán augusztus elején nemzetközi versenyt nyert a Hungaroringen a H-Moto Teamtől kölcsönbe kapott Yamahával, amelynek továbbfejlesztett, erősebb verziójával a következő hétvégén a Slovakiaringen áll rajthoz.

Adrián a legtehetségesebb magyar motoros, meggyőződésünk, hogy a jövő egyik nagy bajnoka, és büszkék vagyunk, hogy városunk jó hírét kelti

– idézte a közlemény Süli Jánost, Paks polgármesterét.

Gyutai – aki tavaly a világbajnokság Moto3-as kategóriájában is bemutatkozott Misanóban – azt mondta, szülővárosa már “szinte erején felül” segíti a pályafutását.

Egyelőre kizárólag a következő versenyre koncentrálok, tudom, hogy nagyon nehéz dolgom lesz, de a legjobb tudásom szerint megteszek mindent a jó eredmény elérése érdekében

– mondta a motoros, utalva arra, hogy menedzsmentje közlése szerint nem a jövő hétvégi lesz számára az év utolsó versenye az idén.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik