Sport

Kenderesi Tamás és sportpszichológusa egy húron pendülnek

Kenderesi Tamás (Array)
Kenderesi Tamás (Array)

Kenderesi Tamás a riói olimpián kétszer is megverte példaképét, Michael Phelpst. A 200 méteres pillangóúszás döntőjében már az amerikai nyert, a 19 éves magyar úszó harmadikként csapott célba.

Kenderesi a versenyzése és nyilatkozatai miatt a szurkolók kedvencévé vált, sportpszichológusa kettejük munkájáról nyilatkozott a bama.hu-nak.

A finálé előtt felhívott és megbeszéltük a taktikát. Tamás fejben pontosan lejátssza az úszását, ezt beszéltük meg a finálé előtt. Szépen hozta is azt, amiben maradtunk, sőt, még túl is szárnyalta, hiszen tényleg csak nagyon kevéssel maradt el az aranytól. Néztem a döntőt élőben, nem bírtam aludni, ideges voltam én is. Aztán amikor beugrott, láttam, hogyan úszik és arra gondoltam, hogy ebből még valami nagyon szép is kisülhet. Amikor nekem is köszönetet mondott, akkor tényleg elérzékenyültem

-nyilatkozta Járai Róbert, majd így folytatta:

Azzal tisztában kell lenni, hogy minden sportoló más élettörténettel érkezik, így aztán nincsenek általános szabályok. Más személyiségek, más temperamentumok – s így másfajta a velük elvégzett munka is. A legfontosabb az egymásra hangolódás, ez, ha összejön, valóban hozhat másodperceket, mert így lehetséges, hogy a verseny napján a sportoló valóban „ott legyen” a helyszínen. Két fontos dolgot kell még leszögezni. Az egyik az, hogy nem minden versenyzőnek van szüksége sportpszichológusra, a másik pedig, hogy a biztos családi háttér is nagyon fontos, anélkül a mi munkánk sokkal nehezebb lenne

Ajánlott videó

Olvasói sztorik