Sport

“Ezt a sportágat egy maffia irányítja”

Ezeket a súlyos szavakat Sike András Szöul olimpiai bajnoka fogalmazta meg miután hazaérkezett Rióból. A birkózóválogatott szövetségi kapitánya szerdán, a Syma-csarnokban, a FradiMédia kamerái előtt mondta el gondolatait saját sportága vezetőiről, a birkózás jövőjéről.

Elmondta, annyira csalódott és dühös volt, sőt gyűlölet maradt benne a bírókkal és a nemzetközi szövetség vezetőivel szemben, hogy a kötöttfogású birkózók küzdelmeinek lezárulásával többet be sem lépett a csarnokba, mert képtelen lett volna ezek mellett az emberek mellett úgy elmenni, hogy ne történjen valami atrocitás. Márpedig annak nem lett volna jó vége.

A lényeget tekintve Sike megállapította, az egész sportágat egy maffia irányítja, aminek az lesz a vége, ha így folytatják, a birkózást megint le akarják venni az olimpiák műsoráról. Igaza van.

A birkózók érem nélkül, de a szőnyegről sírva lejövő Lőrincz Viktor és Bácsi Péter révén két ötödik hellyel és négy olimpiai ponttal tértek haza Rióból. Ez 2000 – Sydney 5, Athén 7, Peking 7, London 11 olimpiai pont – óta a leggyengébb sportági szereplés volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik