Sport

Nadal akadémiáján edz ősztől Valkusz Máté

Rafael Nadal mallorcai teniszakadémiáján edz ősztől Valkusz Máté, a junior világranglista korábbi éllovasa – írja honlapján a Magyar Tenisz Szövetség.

Manacorban, a világklasszis játékos szülővárosában nyitotta meg kapuit a spanyol akadémia júniusban, mellyel az MTSZ Markovits László korábbi teniszező révén került kapcsolatba.

Édesapám vízilabdaedzői munkája révén Barcelonában nőttem fel, és ott kezdtem el versenyszerűen teniszezni. Ennek köszönhetően számos kapcsolatra tettem szert a spanyol teniszvilágból. Rafael Nadal menedzsere, a korábbi elitjátékos, Carlos Costa is jó barátom, így merült fel, hogy én képviseljem az akadémiájukat itt Magyarországon.  Az elmúlt hónapok egyeztetései után ott tartunk, hogy a Nadal akadémia hivatalos partnerévé válik az MTSZ, ajánlásom nyomán pedig Valkusz Máté személyében az első magyar játékos már ki is került Mallorcára.

-közölte a Vasas elnöke. A 17 éves játékos a sikeres próbahetek után szeptembertől egy éven át jelentős időt tölt Spanyolországban edzésekkel, és együtt utazik versenyekre az ottani csapattal.

Szakmailag csak támogatni tudom az együttműködést, hiszen egy kivételes lehetőségről beszélünk. Az első tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy – függetlenül attól, hogy profitorientált vállalkozásról beszélünk – a Nadal Akadémián tényleg át akarják adni azokat az alapértékeket a profi hozzáállásról és a megfelelő sportemberi mentalitásról, melyek sikeressé tehetnek egy fiatal élsportolót

-nyilatkozott elismerően Kuhárszky Zoltán a fiatal játékos edzője. Carlos Costa az akadémia technikai igazgatója is optimistán nyilatkozott az együttműködésről:

Nagyon várjuk a közös munkát a Magyar Tenisz Szövetséggel és a magyar tehetségekkel. A Movistar Rafa Nadal Akadémia igazi otthonként szolgál a fiatal játékosoknak, érkezzenek a világ bármelyik tájáról. Alapvető célunk, hogy a mi növendékeink ne csak jó teniszezőké váljanak, hanem jó embereket is faragjunk belőlük. Az akadémián minden azokról az értékekről szól, amit Rafa, a családja és az egész csapat mellett volt szerencsém megtapasztalni az elmúlt tizenöt év közös munkája során.

A mostani megállapodás mellett a szövetség azon is dolgozik, hogy 2017-től Budapesten is elinduljon a Rafael Nadal Tour, amely egy utánpótlás versenysorozat, a győztesei pedig testközelből is megismerkedhetnek majd a mallorcai akadémiával.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik