Péntek kora este Kraljevóban játszotta a férfi kézilabda-válogatott a vb-selejtező első mérkőzését Szerbia ellen. A nemzeti együttes felkészülése nem haladt zökkenőmentesen, szerdán még Schuch Timuzsin, Nagy László és Fazekas Nándor is kisebb sérüléssel bajlódott, de mindhárman vállalni tudták a játékot.
A szerbek nem a legjobb összeállításukban léptek pályára, Dejan Peric szövetségi kapitány több klasszisát sem hívta be a keretbe.
A mérkőzés első gólját Nagy László szerezte. amelyet további három magyar találat született, mire a hazaiak betaláltak hét és fél perc után (1-4). A félidő közepére stabilizálódott a hazaiak védekezése, ennek köszönhetően fel tudtak zárkózni két gólra (5-7).
Mikler a kapuban jól védett, így az is belefért, hogy egy-két akciót nem sikerült góllal befejezni. Fazekas közel négy év után tért vissza a válogatottba, rögtön egy hétméteres kivédésével jelezte, hogy lehet még rá számítani, így háromgólos előnnyel fordulhattunk az utolsó öt percre (6-9).
A félidő hajrájában Császár és Ancsin is gólokkal szállt be, valamint Mikler is védett egyet-kettőt, így 30 perc játék után ötgólos előnyben volt Xavi Sabaté együttese (8-13).
Sikerült jó kezdeni a második félidőt is, Gulyás Péter szélről szerzett találata már azt jelentette, hogy nyolccal vezettek a mieink (9-17). A 37. percben gyors egymásutánban két magyar játékos is kiment két perce, ezt pedig a hazaiak három góllal büntettek meg (13-18). Támadásban a játékrész közepére megállt a magyar együttes, egy lerohanásból szerzett gólt után kettőre zárkóztak fel a szerbek (17-19).
A vendéglátók vérszemet kaptak, amire még az is rátett egy lapáttal, hogy mi kihagytunk egy büntetőt. 13 perccel a vége előtt már döntetlen állt az eredményjelzőn (19-19). Sabaté időkérése jött tett a csapatnak, Ancsin hosszú idő után gólt szerzett, így sikerült kiegyenlíteni (20-20). Nyolc perccel a vége előtt Iváncsik Tamás emberhátrányból volt eredményes, ezzel újra nálunk volt az előny (21-22).
A záró öt percre 23-23-al fordultak a csapatok, amely rögtön egy szerb büntetővel és Ancsin kétperces kiállításával indult. A szinte végig hibátlanul játszó Nenadic a lécre ejtett, Császár pedig góllal büntettet. Az utolsó percre egygólos magyar előnnyel fordultak a csapatok, ott újabb gól már nem esett, így sikerült megnyerni a mérkőzést.
A visszavágót vasárnap rendezik Veszprémben.