Azok után, hogy a Golden State a párharc első meccsét 15, majd a másodikat 33 pontos különbséggel nyerte, sokan már temetni kezdték a Clevelandet, amelyből ráadásul kidőlt Kevin Love, akinek agyrázkódását követően az orvosok nem adták meg a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy pályára lépjen.
Ennek ellenére a Cleveland ezen a találkozón gyakorlatilag mindenben felülmúlta riválisát, LeBron James 32 pontja mellett leszedett 11 lepattanót és adott 6 gólpasszt, míg Kyrie Irving 30 pontjából 16-ot az első negyedben szerzett. Ilyeneket:
A Warriorsnál ezúttal sem villogott a legutóbbi két alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry, aki az első félidőben mindössze két pontot, végül 19-et szerzett. Mellette egyelőre Klay Thompson is csak árnyéka önmagának a nagydöntőben, ezúttal 10 pontig jutott.
Érdekesség, hogy Curry és Thompson az alapszakaszban együtt átlagosan 52,2 pontot szerzett egy mérkőzésen, ez a mutató a nagydöntőben jelenleg 28 pont.
A finálé negyedik felvonására magyar idő szerint szombaton hajnali 3 órától kerül sor.