Sport

Pozitív lett Budapest olimpiai pályázata

A NOB csütörtök este tette közzé első értékelését a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatokról.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB)a négy kandidáló városról, Budapestről, Rómáról, Párizsról és Los Angelesről tette közzé az első értékelését, miután meghallgatta az értékelő bizottság jelentését.

Az érintettek a részletes, egyenkénti visszajelzést a jövő hét folyamán kapják meg a NOB-tól.

Amint Mark Adams, a NOB szóvivője jelezte: egyik kandidáló esetében sem tapasztaltak jelentős hiányosságot.A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. közleményében jelzi: a magyar szervezők korábban, nem hivatalos nyilatkozatokból már értesülhettek a budapesti pályázattal kapcsolatos pozitív visszajelzésekről, azonban a NOB mostani hivatalos bejelentése alapján a magyar főváros valóban eséllyel folytatja a versengést a 2024-es rendezéséért.

Fürjes Balázs, a budapesti pályázat vezetője hangsúlyozta: a NOB egyértelműen kijelentette, hogy Budapest kitűnően alkalmas az olimpiára.

Ez Budapest és Magyarország sikere, az ország közös teljesítménye. Az első fordulón vagyunk túl, még sok munka van hátra. Ma a világon több milliárdan értesülnek a hírekből, hogy Budapest egyenrangú vetélytársa Párizsnak, Rómának és Los Angelesnek

– fogalmazott Fürjes.

A következő mérföldkő októberben lesz, ekkor kell benyújtani a kandidáló városoknak a pályázati dokumentáció második anyagát.

A 2024-es nyári játékok helyszínéről jövő év szeptemberében, Limában dönt a NOB.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik