Sport

Már 151 magyar kvótás van Rióra

Az elmúlt héten evezősökkel, cselgáncsozókkal, öttusázókkal, illetve a hegyikerékpáros Parti Andrással gyarapodott az olimpiai indulási joggal rendelkező magyar sportolók száma.

A kvóták száma ugyanakkor nem azonos a nevezhető versenyzőkével, mivel egy-egy sportágban, illetve számban többen szerezhetnek kvótát, mint amennyien elindulhatnak az augusztusi játékokon.

Az evezősök múlt hét elején, Luzernben rendezett utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán férfi egypárban Pétervári-Molnár Bendegúz, a kormányos nélküli kettesek között pedig a Simon Béla, Juhász Adrián duó vívta ki a riói szereplés jogát.

A moszkvai öttusa világbajnokság a sportág utolsó kvótaszerző versenye, egyúttal a kvalifikációs rangsort lezáró viadal is volt. A vb-n biztossá vált, hogy a már kvótás Kasza Róbert és – a most egyéniben és csapatban is aranyérmes – Kovács Sarolta mellett Marosi Ádám, illetve Földházi Zsófia kvalifikációt érő pozícióban végez a ranglistán.

A szerdán hivatalossá váló rangsorban várhatóan Demeter Bence és Alekszejev Tamara is olyan helyen lesz, hogy indítható lenne Rióban. Ugyanakkor a férfiaknál és a nőknél is nemzetenként maximum két-két fő szerepelhet a játékokon.

Lezárult a cselgáncsozók kétéves kvalifikációs időszaka is, a magyar szövetség szerint pedig a végelszámolás szerint nyolc magyar dzsúdós lesz ott Rióban.

Hegyikerékpárban szintén elkeltek az olimpiai helyek, Magyarországot pedig egyedüliként – a már Pekingben és Londonban is szerepelt – Parti András képviseli majd Brazíliában.

A Magyar Olimpiai Bizottság 150-157 fős magyar sportolói csapattal számol Rióra.

Paralimpiai kvótások

A riói Magyar Paralimpiai Csapatnak jelenleg 32 kvótája van, az alábbi megoszlásban:

asztalitenisz (6): Arlóy Zsófia, Pálos Péter, Csonka András, Berecki Dezső, Zborai Gyula, Majoros Endre

atlétika (3): Biacsi Ilona, Csontos Piroska +1 országkvóta

erőemelés (2): Tunkel Nándor, Sas Sándor

evezés (1): Lőrincz Krisztina

judo (2): Szabó Nikolett, Burányi Flóra kajak-kenu (4): Váczi Anita, Varga Katalin, Rozbora András +1 országkvóta

kerekesszékes vívás (1): Hajmási Éva (+4 kvóta biztosan várható)

kerékpársport (1): országkvóta

sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula

úszás (10): Adámi Zsanett, Vereczkei Zsolt + 8 országkvóta

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik