Pétervári-Molnár Bendegúz kvótát szerzett a riói játékokra normálsúlyú egypárevezősben. A magyar sportoló azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy kedden a harmadik helyen végzett a szám döntőjében a luzerni, úgynevezett végső olimpiai kvalifikációs regattán.
A magyar sportoló remekül versenyzett a fináléban, ahol az első három helyezett jutott kvótához. A nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint féltávnál, 1000 méternél még az utolsó helyen haladt, ezután azonban felzárkózott az élbolyhoz és az 1500-as ellenőrzőpontnál már negyedik volt. Az utolsó métereken látszott, hogy a belga Hannes Obrenótól már nem lehet elvenni az első, az ausztrál Rhys Granttól pedig a második helyet, de a harmadik kvótáért óriási harc alakult ki Pétervári-Molnár és a dán Sverri Nielsen között. Az izgalmas befutó aztán a magyarnak sikerült jobban, aki 26 századmásodperccel megelőzte riválisát, így a célban ő örülhetett.
Pétervári-Molnár Bendegúz, a Budapesti Evezős Egyesület 23 éves versenyzője az első magyar evezős kvótát szerezte a riói játékokra.
A Simon Béla, Juhász Adrián evezősduó is kvótát szerzett a riói játékokra kormányos nélküli kettesben. A magyar egység azzal harcolta ki az indulási jogot, hogy kedden a második helyen végzett a szám döntőjében.
A nemzetközi szövetség honlapjának közvetítése szerint a két hete Európa-bajnoki címet szerzett magyar egység ismét a remek hajrájának köszönheti a sikert. Az első hely a cseheké lett, akik rajt-cél győzelmet arattak. Csak a finálé első két hajója szerzett kvótát.