Az alpolgármesteri címéről maga mondott le, ahogy a MOB kiemelt edzői program és a Magyar Úszószövetségtől kapott járandóságáról is a korábbi szövetségi kapitány, miután kiderült, 55 évvel ezelőtt csoportosan követett el nemi erőszakot az akkor 18 éves Takáts Zsuzsanna ellen.
A Kiss-ügy kirobbanása azonban akkora vihart kavart, hogy azóta is téma a közösségi médiában, mi több, azoknál a szervezeteknél is, akik korábban, Kiss edzői sikerei után valamilyen díjban részesítették az úszóedzőt.
Így a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Prima Primissima Alapítvány is foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy visszavegye-e a díjat Kiss Lászlótól – számolt be a hvg.hu.
A kitüntetéseket nem elsősorban az 55 éve történtek miatt kell visszavonni, hanem azért, ahogyan az elmúlt két hónapban viselkedett
– írta egy nyilvános Facebook-hozzászólásban Szöllősi György, Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke azt követően, hogy a szervezet hétfőn és kedden Tápiószentmártonban megtartott kongresszusán is téma volt a Kiss László-ügy.
Kisst hatszor választották az év edzőjének, míg 2010-ben az év szövetségi kapitányának.
Az alapszabály egyelőre csak azt teszi lehetővé, hogy ilyen címeket adományozzunk, arról nem rendelkezik, hogy mi történik akkor, ha valaki méltatlanná válik ezekre. Az elnökségben született egy javaslat, ami erős legitimációhoz kötné az általunk adható kitüntetések visszavételét. Ez a tagság legalább felének plusz egy tagnak a szavazáson való részvételét, illetve a szavazók nagy többségének támogatását tenné szükségessé
– mondta a hvg-nek Szöllősi György, ami egyúttal azt is jelenti, hogy legkorábban a következő kongresszuson szavazhat az alapszabály-módosításról, majd dönthet a címek visszavételéről.
A lap megkereste a Prima Primissima Alapítványt is, amely 2011-ben adta át a díjat és az azzal járó 50 ezer eurót Kissnek. Az alapítvány arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy a kuratórium a következő hetekben foglalkozni fog a Kiss-üggyel.
Előzmények
Kiss László korábbi úszókapitány 1961-ben két társával együtt erőszakolta meg az egy hete még halottnak hitt Takáts Zsuzsannát, aki a szombati Fókusz Pluszban és a vasárnapi RTL híradóban beszélt először a történtekről.
Az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett, Martinkó Károly azt mondta, Kissnek nem lesz könnyű dolga, ha új jogi eljárás keretében szeretné bebizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és ’62-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet.
Takáts Zsuzsanna először aludt nyugodtan, megkönnyebbült, hogy az RTL Klub kamerái előtt elmondta, hogyan erőszakolta meg 55 évvel ezelőtt Kiss László volt úszószövetségi kapitány, valamint két társa, Lantos Zoltán és Várszegi Lajos.
Várhatóan nem lesz perújrafelvétel
Kiss László kedden lemondott százhalombattai díszpolgári címéről és levélben kérte a polgármestert, változtassák meg a városi sportuszoda nevét. Ettől függetlenül megtartották a rendkívüli képviselő-testületi ülést, ahol elfogadták Kiss kérését. A testület erről egyhangúan szavazott. A HVG.hu úgy tudja: a százhalombattai sportuszodáról már szerdán lekerül a felirat és Kiss László több méteres arcképe, a létesítményt egyszerűen Városi Uszodára nevezik át.
A 168 óra úgy értesült, hogy a volt szövetségi kapitány várhatóan nem kezdeményez perújrafelvételt a több mint ötven évvel ezelőtti csoportos nemi erőszak ügyében. Bánáti János ügyvéd elmondta: Kiss felhívta telefonon és arra kérte, álljon le az iratok tanulmányozásával, ne fektessen bele több energiát, mert a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet.