A kajakos Kozák Danuta, Dombvári Bence és Horváth Bence, valamint a kenus Vasbányai Henrik második győzelmét aratta a csütörtöki versenynapon a sportág első olimpiai válogatóján, Szegeden.
A férfi kajak kettesek 1000 méteres döntőjében Hufnágel Tibor és Dombvári duója esélyeshez méltóan gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a többiek megszorongatni sem tudták őket. A második helyen meglepetésre az újpestiek hajójában Doba Richárd és Czompa Tibor futott be.
Szembeszeles volt a pálya, így figyelnünk kellett arra, hogy végig bírjuk, mert ilyenkor körülbelül tíz másodperccel tovább tart a verseny
– nyilatkozta Dombvári. Már a rajtban megpróbálták demonstrálni, hogy jobbak, és ez be is jött – mondta. Honvédos klubtársa hozzátette: maximálisan sikerült megvalósítaniuk a megbeszélt taktikát.
A tavaly eltiltását töltő Dombvári szerdán egyesben is nyert, így a jövő heti, duisburgi olimpiai pótkvalifikációs versenyen mindkét számban vízre szállhat egy kilométeren. A magyar kajak-kenu válogatottnak eddig 15 kvótája – 6 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus – van az augusztusi riói játékokra, a fennmaradó két férfi és egy női kajakos indulási jog megszerzésére jövő szerdán és csütörtökön lesz lehetőség.
A másik csütörtöki 1000 méteres finálé, a férfi kenu egyesek versenye kiélezett küzdelmet hozott. A győri Varga Dávid kezdett a legjobban, sokáig vezetett is, de a hajrában megelőzte őt az erejét jól beosztó Vasbányai és Kiss Tamás is.
Végre elhittem magamról, hogy jobb tudok lenni Attilánál. Mellettem ment, így tudtam rá figyelni. Azt hittem, hogy a hajrában szokás szerint elmegy majd mellettem, de nem így történt
– mondta legnagyobb riválisáról, Vajdáról Vasbányai, aki szerdán Mike Róberttel párosban is a legjobb lett.
Vajda úgy nyilatkozott: a hét eleje óta egészségi problémákkal küzd, ezért most “megette őt a mezőny”, de készül a válogató következő fordulójára, és bízik abban, hogy akkor javítani tud.
A férfi kajakosok sprintszámában, 200 méteren az egy nappal korábban párosban is első győri Horváth Bence végzett az élen, így ebben a számban ő indulhat majd a jövő héten, a németországi pótkvalifikációs regattán.
A nőknél K-2 500 méteren igazi sztárparádét láthattak a nézők a döntőben. A legjobban a Kárász Anna, Vad Ninetta duó rajtolt, de a nagy esélyes, világbajnoki címvédő Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős hamar átvette a vezetést, és magabiztos versenyzéssel megnyerte a futamot. Kárászék lettek a másodikak, míg a harmadik helyen a Csipes Tamara, Kovács Katalin egység futott be.
Nagyon jó pályát mentünk, bár nagyon izgultam előtte. Egy-nullra vezetünk, már csak egy lépés választ el bennünket attól, hogy valóra válhasson az álmunk
– mondta Szabó Gabriella, aki megemlítette, hogy húsz éve ismeri Kozákot. Utóbbi hozzátette: nagyon bíznak abban, hogy a második fordulóban is győznek, így indulhatnak majd Rióban, ahonnan éremmel szeretnének hazatérni.
Az olimpiai műsorban nem szereplő női C-2 500 méteres számban most rendezték az Európa-bajnoki válogató első körét, ebben a versenyben – amelyben mindössze két hajó indult – a győriek esélyes kettőse, Lakatos Zsanett és Devecseriné Takács Kincső győzött.
A péntekig tartó válogatón a 12 olimpiai számból 10-ben lebonyolítják az első kört, a négyesek majd a második versenyen szállnak vízre.
A Maty-éri pályára bárki ingyen kilátogathat, az M4 Sport pedig élőben közvetíti a verseny minden futamát. A döntők pénteken is 17 órakor kezdődnek.
A második válogatót június 10-12-én rendezik, az után válik majd teljessé a riói csapat.