Sport

Hatalmas meglepetés a kajak-kenusok olimpiai válogatóján

Kozák Danuta, Dombvári Bence, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó, valamint - nagy meglepetésre - a Szomolányi Máté, Horváth Bence kettős győzelmét hozták az első napi döntők a kajakosok és kenusok első olimpiai válogatóján, Szegeden.

A női K-1 500 méter fináléjában még úgy is nagyon erős volt a mezőny, hogy Douchev-Janics Natasa el sem indult, Kovács Katalin pedig az előfutam után visszalépett – mindketten a csütörtöki páros versenyre összpontosítanak. A döntő remek versenyt hozott, s ebből végül az olimpiai bajnoki címvédő Kozák Danuta került ki győztesen, aki így visszavágott Csipes Tamarának az áprilisi tájékoztató viadalon elszenvedett vereségért. Utóbbi kajakos lett a második, így ők ketten indulhatnak majd ebben a számban a jövő hétvégi duisburgi világkupán, amely a válogató második fordulója lesz számukra.

Nagyon örülök a második helyemnek, végig arra koncentráltam, hogy benne legyek az első kettőben, és legyen esélyem a folytatásra. Összejött

– mondta Csipes Tamara, aki tavalyi eltiltása után idén tért vissza a vízre.

A férfi kenusok 1000 méteres páros számában ugyanaz a helyzet, mint női K-1 500 méteren, azaz a szerdai első és második helyezett számára a duisburgi regatta lesz a második válogató. A papírformát igazolva most a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó ért elsőként a célba, s ha a jövő hétvégén, Németországban ismét megelőzi Fekete Ádámot és Petkó Andrást, már készülhet a riói játékokra.

Férfi K-1 1000 méteren – ugyancsak a várakozásoknak megfelelően – Dombvári Bence diadalmaskodott, így a jövő héten, a vk-t megelőző, ugyancsak duisburgi pótkvalifikációs versenyen ő szállhat majd harcba a kvótaszerzésért. A magyar kajak-kenu válogatott eddig 15 kvótát – 6 férfi kajakost, 5 női kajakost és 4 férfi kenust – szerzett az augusztusi olimpiára, a fennmaradó két férfi és egy női kajakos indulási jog begyűjtésére jövő szerdán és csütörtökön lesz lehetőség.

Az egyetlen meglepetést a férfi K-2 200 méter döntője hozta a szerdai versenynapon, a világbajnoki címvédő, abszolút favoritnak számító Tótka Sándor, Molnár Péter duó (a nyitóképen) ugyanis kikapott a győriek egységétől, Szomolányi Mátétól és Horváth Bencétől. Ebben a számban június közepén kerül majd sor a válogató második fordulójára.

Szerintem életünk egyik legjobb idejét mentük, mindent jól csináltunk, nem hibáztunk, s a célban nagyon meglepődtünk, hogy nem mi nyertünk. Gratulálunk a győzteseknek, mi dolgozunk tovább, és bízunk benne, hogy legközelebb mi leszünk a jobbak

– nyilatkozta az M4 Sportnak Molnár Péter.

A péntekig tartó válogatón a 12 olimpiai számból 10-ben lebonyolítják az első kört, a négyesek majd a második versenyen szállnak vízre.

A Maty-éri pályára bárki ingyen kilátogathat, az M4 Sport pedig élőben közvetíti a verseny minden futamát. A döntők csütörtökön és pénteken is 17 órakor kezdődnek.

A második válogatót június 10-12-én rendezik, ez után válik majd teljessé a riói csapat.

Az első napi döntők

férfiak:

K-1 1000 m:
1. Dombvári Bence (BHSE) 3:31.585 p
2. Pauman Dániel (Vasas) 3:32.857
3. Ceiner Benjámin (BHSE) 3:34.573
K-2 200 m:
1. Szomolányi Máté, Horváth Bence (Graboplast Győr) 30.415 mp
2. Tótka Sándor, Molnár Péter (UTE, BHSE) 30.619
3. Birkás Balázs, Balaska Márk (EDF Démász Szeged, Váci Vasutas) 31.021
C-2 1000 m:
1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert (KSI SE) 3:35.290
2. Fekete Ádám, Petkó András (UTE, VVSI-PRO) 3:37.396
3. Vass András, Bodonyi András (DUNAFERR, EDF Démász Szeged) 3:37.846

nők:

K-1 500 m:
1. Kozák Danuta (UTE) 1:46.617 p
2. Csipes Tamara (BHSE) 1:47.973
3. Kárász Anna (EDF Démász Szeged) 1:49.323

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik