Sport

Lenyűgözte Kanadát a magyar hokiválogatott

A magyar jégkorong-válogatott lejátszotta második mérkőzését is az oroszországi elit-vb-n, az ellenfél ezúttal a címvédő Kanada együttese volt. A magyar együttes remekül helytállt, és noha 7-1-re nyert a tengerentúli együttes, nem érheti kritika a mieink teljesítményét, az első harmadban 2-1 is volt az állás, Bartalis István lőtt látványos gólt. Rich Chernomaz szövetségi kapitány is pozitívan nyilatkozott:

Bár 7-1-re kikaptunk, nem nagyon tudok negatívumot mondani. Főleg az első harmadban sikerült megvalósítanunk a kitűzött célt, hogy legyünk agresszívek. Jó munkát végeztek a srácok

– mondta Chernomaz, aki kiemelte, hogy több fiatal játékos is kiemelkedően teljesített.

A kanadai kapitányt, Bill Peterst egyenesen lenyűgözte a magyar csapat teljesítménye.

“Megnéztük a szlovákok elleni meccset, onnantól kezdve tudtuk, hogy nem adják majd magukat könnyen a magyarok. A harmadok elején voltak jók. Jól szervezett a csapat, jók a játékosok és kiemelném az edzői munkát is.

Elnézve a magyarok játékát, érthető, hogy miért vannak itt a világbajnokságon

– fogalmazott a kanadai kapitány.

“Nagyon örültem, hogy kaptam egy lehetőséget, és tudtam tartani idézőjelesen a csapatot. Rossz érzés a kapott gól, nem a hátvéd hibája volt, szerencsétlenül értünk a korongba. Kikaptunk 7-1-re, de nem véletlenül Kanada a világ legjobb csapata” – mondta Vay Ádám, aki a második harmad közepén állt be Hetényi Zoltán helyére a magyar kapuba. Heténiyről azt mondta: abban bízott, hogy majd mindent kivéd és sajnálja hogy le kellett hozni, nem ő tehetett a bekapott gólokról.

“Szoros meccset akartunk játszani. Voltak helyzeteink, lőhettünk volna több gólt is, azt kellett volna hogy  második harmadban egy picit jobban odafigyeljünk. Elfelejtettük egy kicsit hogy védekezni kellene, csak mentünk előre, és megvertek minket párszor a kontrákkal. Még bátrabb hoki kell felvállalnunk a franciákkal szemben” – mondta a magyar csapat gólszerzője, Bartalis István.

“Ha a második harmadban még betalálunk, talán másképp is alakulhatott voln,a de kivédekezték szépen, mi nem voltunk ott fejben a második harmad közepétől, hogy kivédekezzük, amit ki kellett volna. Csak saját magunkat okolhatjuk. Ebből sokat lehet tanulni, hogy a következő meccsen ne kövessünk el ilyen hibákat” – vélekedett Vas János.

A magyar válogatott legközelebb kedden lép jégre, akkor Franciaország lesz az ellenfél. Minden túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy az lesz a torna legfontosabb mérkőzése a Chernomaz-csapat számára.

Pálfi Rita

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik