Sport

Veszprém: Ez csak a legnagyobb csapatokra jellemző

Az MVM Veszprém kézilabdacsapata szombaton 30-30-as döntetlent játszott otthon a Vardar Szkopje ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Mivel az odavágón idegenben nyert három góllal a magyar csapat, így zsinórban harmadik alkalommal készülhet a kölni négyes döntőre.

A Vardar évről-évre közelebb kerül Kölnhöz, nagyon jó csapat kitűnő edzővel. Tiszteljük minden ellenfelünket, így őket is, ezért nagyon sokat készültünk rájuk.

Úgy érzem, hogy a gyengébb első félidőben is kezünkben volt a meccs, a másodikban egyre jobb teljesítményt nyújtottunk Lékai Máté, Nagy László és Mikro Alilovic vezetésével. Kiváló csapatmunka volt, a szurkolóink segítségével, akik jobban mögöttünk álltak, mint valaha”idézi a veszprémiek honlapja Xavi Sabaté vezetőedzőt.

Lékai Máté azt mondta, tudták előre, hogy lesznek kritikus pontok, ezekre készültek, így nem érte őket váratlanul.

Harmadszor jutottunk zsinórban a Final Fourba, ez csak a legnagyobb csapatok jellemzője. Kölnben szeretnénk megtenni az utolsó lépést.

A Veszprém mellett Kielce és meglepetésre a címvédő Barcelonát búcsúztató Kiel jutott még a legjobb négybe. Vasárnap vélhetően a PSG-vel lesz teljes a mezőny, a párizsiak nyolcgólos előnyből várják a Zagreb elleni visszavágót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik