Sport

Hargitay: rémálom, ami a magyar úszás körül zajlik

Az új szövetségi kapitány terjedelmes interjúban, meggyőző józansággal ecsetelte a magyar úszósport körüli problémákat.

Az elmúlt négy hónapban két, az egész országot megosztó ügyet is produkált a magyar úszósport és valljuk be, a szövetség egyiket sem kezelte hibátlanul.

Mondjuk nem is volt egyszerű dolguk, mert december végétől január közepéig Hosszú Katinka a szövetség elleni kirohanásai  tartották lázban a sportszerető embereket, majd Kiss László (egykori) szövetségi kapitány 55 évvel ezelőtti csoportosan elkövetett nemi erőszaka osztotta ketté a közvéleményt.

Hosszú hallgatásba burkolózott, amerikai edzőtáborba és versenyekre “száműzte magát”, Kisst elsöpörte a népharag, lemondott. Utóbbi helyére a MÚSZ Hargitay Andrást nevezte ki. Eddig ő is csak “kereste a hangját”, de úgy látszik gyorsan megtalálta. A Magyar Nemzet csütörtöki lapszámában az új szövetségi kapitány mindkét ügyben állást foglalt, sőt, mondandójával túlmutatott a sport területén.

Hosszú Katinka különleges esetével kapcsolatban úgy fogalmazott:

Hosszú Katinka “unikum”. Rá lehet kényszeríteni más sémákat, de ő a saját útját járja. Ezt megértem. … Nekünk nem az a célunk, hogy Katinka álljon be a sorba, hanem hogy kiteljesítse önmagát. Nem az érdekel, milyen a viszonyunk, a szövetség Magyarország érdekeit nézi, és nem alá-fölérendeltségi viszonyokat.

Hargitay a Kiss László üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Ami jelenleg a magyar úszás körül zajlik, rémálom”. Ez nem csak a magyar úszásra, a magyar sportra, hanem az egész közéletre jellemző. … Remélhetőleg nem hullanak ki további csontvázak az úszósport szekrényéből.

Hozzátette: elfogadja, hogy az ügy sokak számára elévülhetetlen, de a fő kérdés továbbra is az, hogy a társadalom által megválasztott bíróság ötven éve hozott ítéletét a mai társadalom nem fogadja el, súlyosbítani akar, és emellett kiáll egy olyan réteg, amelyik nem áll morálisan az ügy felett.

A szövetségi kapitány kitért a szövetség elnökére, Gyárfás Tamásra is. Azt mondta:

Belőlem mindig ki akarnak húzni valami rosszat Gyárfás Tamásról. De nem tudok rá rosszat mondani. Minden versenyen, a nemzetközi szövetségben Magyarország érdekeit képviseli. Mégpedig magas színvonalon. Ide hozott több úszó Eb-t, a nyíltvízi-világkupát, a 2017-es vizes vb-t. A magyar haza hoz bennünket össze, teljesen mindegy, hogy jobb vagy baloldaliak vagyunk, a lényeg, hogy Magyarországon élünk. Mi itt élünk, ócska dolognak tartom kijátszani egymás ellen a különböző embereket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik