A Blikk talált egy apukát, aki arról vallott, hogy a nyolcvanas években, egy fővárosi uszodában úszó kislányát szervezetten, tudta nélkül “cselesen” doppingolták. Akkor a konkrét hely és az elkövető neve nem merült fel.
A nyugat.hu minden bizonnyal e történet kapcsán porolt le egy, már szintén a feledés homályába merült könyvet, amit 1988-ban, a szöuli olimpia emlékezetes súlyemelő doppingbotránya után írt két remek sportújságíró.
Pilhál György és Lépesfalvi Zoltán, Az elveszett ezüst című interjúkat is tartalmazó tényfeltáró riportgyűjteményében épp az a Dr. Csikány József nyilatkozik, aki maga is többszörös magyar bajnok, válogatott úszó volt a ’60-as években. Kiss László versenyzőtársaként még közös fénykép is készült róluk.
Csikány gyermekei is remek sportolók voltak. Lánya, Csilla az úszást – válogatott is volt -, míg fiai az öttusát választották.
Csikány lánya kapcsán nyilatkozott a Kiss László és a Spartacus által is alkalmazott szervezett, “cseles” doppingolásáról. Az egykori úszóbajnok súlyos vádjait alábbi könyvrészlet tartalmazza. A jogász végzettségű Csikány konkrétan ifjúság ellen elkövetett bűntettel vádolta meg egykori úszótársát (155. oldal teteje).
A Spartacus vezetőedzője, Kiss László a fiatalkorú úszókat tudtuk nélkül vitaminnak álcázott anabolikus szteroiddal tömte. A könyv szerint, amikor minderre fény derült, a következőképpen reagált a joggal dühös egykori úszótársa felháborodására:
nincs ebben az egészben semmi különös, mindenki, aki eredményt akar elérni, szedi az anabolikát.
Miután a dühös apa több helyen és szinten is nehezményezte a doppingolást, a klub keresztbe tett a versenyzőnek. A legmegdöbbentőbb az egészben az, hogy a könyv megjelent, de a kor sportpolitikai összezárása okán nemhogy ügy, de még csak egy ejnye-bejnye sem lett belőle.
A kor két legfelső sportszervezetének, az Állami Ifjúsági és Sporthivatalnak a vezetőjét (1986-1989) Deák Gábornak, míg a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárát (1983-1989) Dr. Schmitt Pálnak hívták.
A 24.hu megkereste az egyik szerzőt, Lépesfalvi Zoltánt, aki úgy fogalmazott:
A könyv alapvetően a súlyemelők 1988-as doppingbotrányáról szólt. A Szanyi Andor, Csengery Kálmán ügyről. Feltehetőleg azért nem lett botrány az amúgy mellékszálként megírt Kiss László – Csikány József bekezdésből sem, mert az egészről tudott mindenki. Mármint a sportvezetés. No és más volt akkor a sajtó is. Nem volt internet, nem volt oknyomozás, egy magyar nyelvű könyv alapján, nem kerülhetett ki külföldre az ügy. Elszállt a levegőbe.
