Sport

Benedek: Nem hiszem, hogy volt az életünkben nehezebb hét

A kapitány hangsúlyozta, a csapat sokszor megmutatta a tornán és a mérkőzésen is, hogy mennyire erős.

Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a legnehezebb hetén van túl a magyar vízilabda-válogatott, amely a trieszti olimpiai selejtezőtornán a pénteki negyeddöntő megnyerésével kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra.

Nem hiszem, hogy volt az életünkben nehezebb hét, mint ez: sok volt a vesztenivaló, ezt mindenki tudta. Itt álmokról van szó, és ez az álom megvalósult, sokat tettünk ezért ezzel a csapattal

– nyilatkozta a németek elleni 8-7-es győzelmet követően Benedek Tibor az M4 Sportnak. Hozzátette, együttese saját magának köszönheti, hogy az utolsó pillanatra hagyta a döntést.

Ilyen nagy terhe még nem volt a magyar vízilabdának, nem engedhettük meg, hogy ne legyünk ott Rióban. Itt nem osztanak érmet, csak repülőjegyet adnak, és ezért mindenki ugyanúgy küzd. Én ennek a győzelemnek örülök, hogy mi lesz holnap és holnapután, az nem nagyon érdekel”

– fejtette ki a szövetségi kapitány. Hangsúlyozta, a csapat sokszor megmutatta a tornán és a mérkőzésen is, hogy mennyire erős.

Nagyon szeretem ezeket a fiúkat, ez róluk szól, az ő álmukról, és örülök, hogy ezt támogathatom.

Kemény Dénes, a sportági szövetség elnöke elmondta, egy ilyen tornán el kell végezni a “piszkos munkát”, itt csak hibázhat egy csapat, hiszen ha sikeresen végigcsinálja, csak azt teszi, amit elvártak tőle.

Ez a csapat lényegesen jobb, mint a német, de a végén volt egy fellángolása az ellenfélnek, emiatt nem voltam nagyon nyugodt

– nyilatkozta Kemény Dénes. Hozzátette, számítottak a kvótaszerzésre, van részletes felkészülési terve a férfi csapatnak, amelynek következő célja a minél jobb riói szereplés.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik