Sport

Babos Tímea és partnere szuper tie-break után jutott döntőbe

Magyar teniszező még sohasem játszott finálét Miamiban.

Magyar idő szerint péntek késő este játszotta a Miamiban zajló premiertorna páros versenyének elődöntőjét Babos Tímea és partnere, a kazah Jaroslava Svedova. Az ellenfél a Margarita Gaszparjan, Monica Niculescu orosz, román duó volt, akik a verseny korábbi szakaszában kiejtették a világelső párost is.

Az első szettet jól kezdték Babosék, majd az ellenfél sorozatban négy gamet nyert. Az orosz, román duó már 5-3-ra is vezetett, de Babosék nem törtek össze, és 50 perc játék után megszerezték a vezetést.

A második játszma jóval rövidebb és simább volt, Gaszparjan és Niculescu gyorsan elhúzott 4-1-re, majd végig kontrollálva a játékot ki is egyenlítettek.

A döntő szett óriási izgalmakat hozott. Az ellenfél 2-1-nél breakelt, majd 8-5-re is vezetett, de innen is sikerült visszajönnie a magyar, kazah kettősnek. Egymás után kétszer is elvették Niculescuék adogatását, majd a két saját játékukat hozva már ők vezettek 9-8-ra. Ezek után jött egy újabb break Baboséktól, amely a mérkőzés megnyerését jelentette.

A fináléban a harmadik helyen kiemelt Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safarova amerikai, cseh kettős lesz az ellenfél.

Az 1985 óta megrendezett Miami Openen korábban még nem szerepelhetett magyar játékos a döntőben. A soproni hölgynek ez most sikerült, aki érthetően nagyon boldogan nyilatkozott honlapján:

Ma nagyon-nagy meccs volt, ezen nincs mit tagadni. Mindhárom szettben hátrányból jöttünk vissza, vagy épp a másodikban ez nem sikerült. Hihetetlenül meleg volt, ezt a partnerem kicsit nehezebben bírta. Talán nem volt annyi energiája. De összességében nagyon szeretünk együtt játszani, ez segít nekünk a bajban! Nyilván örülök ennek és az egész itteni szereplésemnek. Remélem, hogy vasárnap egy trófeával tudunk hazamenni! Örülök, hogy ismét a Centerpályán játszhattam, sok néző, sok magyar előtt! Örülök, hogy olyan döntőn játszhatok, amelyen magyar játékos még soha! Ahogy korábban mondtam, remélem, hogy a trófeát is el tudjuk hozni.

Eredmény – Tenisz, Miami, női páros, elődöntő

Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 4.)-Margarita Gaszparjan, Monica Niculescu (orosz, román) 7:5, 4:6, 10-8

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik