Sport

Gyarmati Panka: Nyolc csavar és egy platinalemez tartja a felkaromat

A 23 éves, vékonyka snowboardos lány elképesztő szenvedések közepette kapaszkodott fel sportága csúcskategóriás versenyzői közé.

Magyarország legeredményesebb hódeszkása az előző idényt súlyos sérüléssel fejezte be, ami nagyban megnehezítette számára az idei szezonra való felkészülést. Ehhez képest január végén történelmet írt azzal, hogy a magyar snowboardsport első győzelmét szerezte a Világkupa-sorozatban.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Tudtam, hogy egy felkartörés nem olyan, mint egy csuklótörés. Elég komoly műtétem volt, nyolc csavar és egy platinalemez van még mindig a felkaromban. Az orvosok akkor azt mondták, három hónap kihagyásra számíthatok. Lehet, hogy ennyi idő alatt meggyógyultam, de le volt gyengülve a karom és vissza kellett építeni az izmokat. Fél év kimaradt, nem akartam megkockáztatni, hogy egy esetleges nyári felkészülés alatt megint megsérüljek és áthúzódjon télre a kényszerpihenő

– fogalmazott Gyarmati Panka a szerda délelőtti családias hangulatú, mégis nagy médiaérdeklődés mellett tartott sajtótájékoztatón, majd hozzátette, körülbelül két hónapig járt gyógytornászhoz, és csak ezt követően kezdett el komolyabban edzeni.

Gyarmati Panka hat év közös munka után tavaly kéztörése napján intett búcsút korábbi osztrák edzőjének, és elmondása szerint ekkor elveszettnek érezte magát.

Ősszel gleccserre jártam edzeni, igazából teljesen egyedül. Itt találkoztam Ian Kirkkel, ő egy amerikai programot csinált. Rákérdeztem nála a menetére, és két-három héttel később már Coloradóban, vele készültem.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Fiatal snowboardosunkat történelmi sikere teljesen váratlanul érte.

Egyáltalán nem számítottam rá. Titkon reméltem, hogy idén felkerülök a dobogóra, de hogy megnyerjem a versenyt, azzal tényleg nem kalkuláltam. Azóta most jöttem először haza és most látom, hogy ez mekkora dolog. Kint is nagyon sok szeretetet kaptam, itthon mégis más, még közelebbi a dolog.

Panka sérülése miatt visszalépett a versenytől Phjongcshangban, ahol a 2018-as téli olimpiát rendezik majd és a magyar kiválóság jó eséllyel pályázik rá, hogy ott legyen az ötkarikás játékokon. Ezzel együtt úgy véli, hasznos volt, hogy elutazott a dél-koreai városba.

Megnéztem a pályát, ki is próbáltam. Teljesen új koncepciót láttam, új dolgokkal rukkoltak elő. Sok változás van, de ez az izgalom benne.

A folytatással kapcsolatban Panka megemlítette, egyelőre nincs ideje pihenni.

Pár napot most itthon vagyok, utána megyek Ausztriába fotózásra, majd repülök ki Colorádóba, ahol két-három hetet edzek még. Utána ismét hazatérek, akkor veszik ki a csavarokat a vállamból. Augusztusban pedig remélem, hogy az ausztrál vagy az új-zélandi világkupán elindulhatok.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A sajtótájékoztató végén Bécsy Balázs, Gyarmati Panka menedzsere összegezte az elmúlt időszakban történteket.

Panka egy edzőváltás után olyan csapatba került, ami két évvel az olimpia előtt mindenképpen megnyugtató. Olyan edzővel, olyan környezetben és helyen tud készülni, ami mindenképpen motiváló a számára. Egy egyéni sportolónak ez nagyon fontos, hisz a trénere tulajdonképpen a pótapja is.

Bécsy Balázs zárásként pozitívumként említette az olimpiával kapcsolatban, hogy 2018-ban már 24 helyett 30 versenyző indulhat a snowboardosoknál, ami az esélyeket növelő tényező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik