Lindsey Vonn szombaton, az andorrai versenyen esett el, és bár elsőre nem tűnt súlyosnak az eset, haszjálrepedést találtak a bal térdében. Ez sem gátolta meg abban, hogy vasárnap is rajthoz álljon a kombinációs számban és kisebbfajta csoda mindezek ismeretében, hogy a 13. lett.
Az amerikai alpesi síző szerdán, a Facebook-oldalán szomorú hírt adott követői tudtára:
Ahogy írta, a hétvége óta több vizsgálaton is átesett s kiderült, ha folytatná, azt kockáztatná, hogy sokkal súlyosabban megsérül, ami akár a karrierje végét is jelenthetné. Így bár most ő vezeti az összetett Világkupát, úgy döntött, hogy az idényben már nem áll rajthoz.
Tudom, hogy a legjobb, ha befejezem a szezont, de ez sem könnyítette meg a döntésemet.
Vonn igen peches az utóbbi években: ki kellett hagynia a teljes 2014-es idényt és 2013-ban is több futamon nem tudott rajthoz állni.
Lindsey Vonn esése: