Sport

Két nagyágyúnk is kihagyja a birkózó-Eb-t

A szabadfogásúak és a nők a lehető legerősebb csapattal utaznak a márciusi birkózó-Európa-bajnokságra, a kötöttfogásúaknál ugyanakkor alapemberek is hiányozni fognak, többek között Lőrincz Tamás és Bácsi Péter.

A március 8-13. közötti, rigai kontinensviadalra utazó küldöttség összetételéről hétfőn döntött a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöksége, amely a szövetségi kapitányok előterjesztése alapján 22 fős csapatot hagyott jóvá.

Komáromi Tibor, a szövetség szakmai igazgatója elmondta: a lehető legjobb csapatot szeretnék indítani a hátralévő három olimpiai kvalifikációs versenyen, ezt is figyelembe vették a mostani névsor összeállításakor.

Bácsi Péter és Kiss Balázs szem-, Lám Bálint pedig bordasérüléssel szenved jelenleg. Erre utalva Komáromi kijelentette: egyrészt szeretnék megelőzni a hasonló eseteket a riói olimpiára selejtező események előtt, másrészt nem akarják arra kényszeríteni a sportág jelenlegi legjobbjait, hogy mentálisan akár öt nemzetközi versenyre is fel kelljen készülniük néhány hónapon belül.

Hozzátette, a legutóbbi, 2014-es kontinensviadalon győztes Lőrincz Tamás (66 kg) az április közepén kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat miatt hagyja ki az Eb-t. Mindezek ellenére hangsúlyozta: erős magyar csapat áll rajthoz a lett fővárosban.

Az elvárásokról elmondta: a magyar szempontból gyengén sikerült tavalyi, Las Vegas-i világbajnokság tapasztalatai miatt már óvatosan fogalmaz, de legalább két érem megszerzésében reménykedik. Ezeket Korpási Bálinttól és Szabó Lászlótól várja, de jó szereplésben bízik Veréb István és Ligeti Dániel, valamint a női válogatott esetében is.

A szabadfogásúaknál egyedül 74 kilogrammban jelenthet meglepetést, hogy nem a tavalyi Las Vegas-i világbajnokságon is szerepelt Nagy Mihály, hanem helyette Molnár Bálint a magyar induló. Ritter Árpád szakvezető ezt a döntést azzal indokolta, hogy Nagy az U23-as Eb-n vesz majd részt, azt követően pedig a három olimpiai kvalifikációs versenyből kettőn tervezi az indítását.

A londoni olimpia szabadfogású bronzérmesével (74 kg), Hatos Gáborral kapcsolatban elhangzott, hogy szinte folyamatosan térd- és deréksérülései vannak, ezért nem tudja vállalni a fogyasztást. Az edzőtáborokat teljesíti, de mivel a szintfelmérő versenyeken nem tud részt venni, az olimpián minden bizonnyal nem lesz ott.

A nőknél Gulyás István a legjobbakkal vág neki a versenynek, azaz többek között a vb- és Eb-harmadik, Európa Játékok-győztes Barka Emese (58 kg), illetve a világbajnok Sastin Marianna (63 kg) is ott lesz a mezőnyben.

A magyar csapat az Eb-re

férfiak:
– kötöttfogás: Módos Péter (59 kg), Jäger Krisztián (66 kg), Korpási Bálint (71 kg), Szabó László (75 kg), Szabó Patrik (80 kg), Lőrincz Viktor (85 kg), Németh Iván (98 kg), Majoros Mózes Ármin (130 kg)
– szabadfogás: Molnár József (57 kg), Lukács Norbert (65 kg), Gulyás Zsombor (70 kg), Molnár Bálint (74 kg), Veréb István (86 kg), Szmik Attila (97 kg), Ligeti Dániel (125 kg)

nők:
Dénes Mercédesz (53 kg), Galambos Ramóna (55 kg), Barka Emese (58 kg), Sleisz Gabriella (60 kg), Sastin Marianna (63 kg), Wilson Vanessa (69 kg), Németh Zsanett (75 kg)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik