Sport

Legyőzhetetlen kórral készül Brazília az olimpiára

Megállíthatatlanul terjed a Zika-vírus, már Európában is megjelent. A brazilok a hadsereget is bevetették, de vakcina csak tíz év múlva lehet ellene. Az olimpia azonban augusztusban kezdődik.

Az Afrikából érkezett vírus összesen félmillió brazilt fertőzhetett meg – eddig. Válságos a helyzet az országban az olimpia előtt pár hónappal, a karnevál előtt pár nappal.

Ugyanis már több mint négyezerre emelkedett a koponyaelváltozással született csecsemők száma.

Mi az a Zika-vírus?

A vírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy rhesusmakákóban (rhesus macaque) azonosították, még 1947-ben, az első emberben pedig 1968-ban Nigériában. A Zika-láz az amerikai kontinensen 2014 februárjában ütötte fel először a fejét.

Az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) által terjesztett vírus a gyanú szerint mikrokefáliát, kóros kisfejűséget okoz a magzatnál.

Az egész világ Rióra figyel

Rióban február 5-én kezdődik a karnevál, nagyjából egymillió külföldi turistát várnak oda. A brazil egészségügyi szakemberek  attól tartanak, hogy a nagy tömeg miatt felerősödik a vírus terjedése.

Aggódunk, hogy még nagyobbat fog robbanni a Zika-bomba. Rengeteg ember, semmi védőruha, ráadásul ez a szúnyogok párzási időszaka is, mondta a São Paulo-i egyetem virológus professzora, Eurico Arruda.

A huszonhat brazil államból eddig huszonegyben regisztráltak betegedést, ez a szám a karnevál után még tovább nőhet.

Megelőzésként már tíz nappal a kezdés előtt szúnyogirtást tartottak a Sambadrome-ban, a szambaiskolák felvonulásának emblematikus helyszínén. Augusztusban egyébként itt tartják majd az olimpiai íjászversenyeket is.

A kormány ígéretet tett arra, hogy a játékok előtt az összes helyszínt újra ellenőrzik majd. Rio de Janeiro polgármesteri hivatala megnyugtatásképp arra hívta fel a figyelmet, hogy az olimpia alatt a déli féltekén augusztusban tél lesz, ezért szúnyogok ritkán fordulnak majd elő.

Mégis, naponta irtanak majd.

A rendszeres fertőtlenítéssel azonban óvatosan kell bánni a szakemberek szerint, mert a versenyzők egészségére is figyelni kell, nekik pedig nem jó, ha telítődik a fertőtlenítőszer a környezetükben.

A hadsereget is bevették, a katonák házról házra járva vesznek majd részt a szúnyogirtásban.

Fertőtlenítés a Dominikai Köztársaságban / Europress Fotóügynökség
Fertőtlenítés a Dominikai Köztársaságban / Europress Fotóügynökség

A védekezés a legjobb módszer a Zika ellen – a sportolóknak is azt ajánlják, hogy viseljenek hosszú ruhát, használjanak szúnyogűző sprayt és az olimpiai faluban se nyissák ki a szobák ablakait.

Lámpaláz, Zika-láz

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach is kijelentette a napokban, hogy a szervezet mindent megtesz a résztvevők egészségéért, iránymutatásukat eljuttatják majd a nemzeti szervezetekhez.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója ehhez annyit tett hozzá a köztévé híradójában, hogy régóta tudnak a vírusról, a magyar sportolók védekeznek majd Rióban.

Az orosz sportminiszter azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy sportolók különösen érzékenyek a fertőzőbetegségekre, mert a kemény edzésmunka gyengíti az immunrendszert.

Minden óvintézkedést, amit csak lehet, megteszünk, mondta Vitalij Mutko.

Ausztráliába pedig azt tanácsolják az utazóknak, hogy viseljenek hosszú ujjú ruhát, kerüljék a pocsolyákat, az állóvizeket és zárják majd az ajtókat, ablakokat.

A brit olimpiai szövetség is Zika-láztól tart, orvosaik felvették már a kapcsolatot a trópusi betegségekkel foglalkozó londoni intézettel, a cél, hogy a csapat tagjai a lehető legkomplettebb egészségügyi felvilágosításban részesüljenek az utazás előtt.

Csak óvatosan

A 24.hu kérdésére válaszolva az ÁNTSZ és az Országos Epidemiológiai Központ elsősorban körültekintést javasolt.

A fertőző betegség behurcolásának kockázata Magyarországra rendkívül alacsony, de nem zárható ki. Az ÁNTSZ felhívja a térségbe készülők figyelmét a kockázatra, különösen azért, mert a téli időszak számít a dél-amerikai utazások csúcsszezonjának. A jellemzően szúnyogok által terjesztett ún. Zika-vírus ellen nincs védőoltás, emiatt is elengedhetetlen a szúnyogcsípések elleni védekezés, írták.

Az ÁNTSZ is a már ismert megelőzésre hívta fel a figyelmet:

  • Használjanak szúnyogriasztó szert a gyártó utasításának megfelelően. DEET (diethyltoluamide) hatóanyag-tartalmú riasztó 3 hónapos kor alatt nem ajánlott, de várandós nők használhatják az alkalmazási előírások szerint.
  • Viseljenek hosszú ujjú inget és nadrágot, zoknit és cipőt, különösen a Zika-vírust hordozó Aedes szúnyog aktív időszakában (nappal).
  • Aludjanak, pihenjenek szúnyoghálóval ellátott vagy légkondicionált helységben, ennek hiányában használjanak az ágyra rögzíthető szúnyoghálót nappal is.

Tíz év, addig marad a harc

Amerikai kutatók közölték, hogy leghamarabb egy évtizeden belül lehet általánosan használható vakcina a Zika-vírus ellen. Jelenleg a Texasi Egyetem Orvostudományi Kara dolgozik egy vakcinán Galvestonban, többek között az FBI védelme alatt.

Nemrég tértek vissza Brazíliából mintákkal megrakodva. Közölték, az oltóanyagot két éven belül kifejleszthetik, de a tesztelés és az engedélyeztetés iszonyat hosszú idő.

http://viralthings.tumblr.com/post/138311547499/father-holding-son-born-with-effects-from-zika

Bár egyesek már idén megjelenő ellenszerről beszélnek.

Brazília elnöke, Dilma Rouseff addig csak annyit mondott, miután találkozott az ecuadori elnökkel, Rafael Correaval, hogy

a legjobb vakcina a vírus ellen, ha a kormányzat és a társadalom együtt harcol.

Ecuadorban ezen felül annyit tanácsoltak a nőknek, hogy ne essenek teherbe, ugyanezt kérték Kolumbiában és El Salvadorban is.

A vírus pedig elérte az Egyesült Államokat és Európát is.

Christian Lindmeyer, a WHO szóvivője Genfben aggasztónak nevezte a Zika-vírus gyors terjedését. Ugyanakkor kijelentette: noha feltételezhető, hogy van összefüggés a vírus és a kóros kisfejűség között, ám erre mindeddig csak közvetett bizonyítékot találtak.

Szakértők szerint a Zika pedig még az Ebolánál is nagyobb veszélyt jelent a világra.

Kiemelt kép: irtás Brazíliában / Europress Fotóügynökség

(Quartz, Wall Street Journal, Foreign Policy, The Guardian, Reuters)

Olvasói sztorik