Sport

Stephen Curry “meglopta” LeBron Jamest

Nem csak a Cleveland Cavaliers volt ennyire álmos, hanem az egész csapat. Így aztán hétfőn este csúnya zakó lett a vége a Warriors ellen.

A címvédő Golden State Warriors könnyedén nyert a Cleveland Cavaliers ellen, ráadásul vendégként 34 ponttal bizonyult jobbnak.

Az a helyzet, hogy a Cleveland nem állította nehéz feladat elő a bajnokot. Lényegében átaludták a mérkőzést, amit alant a videónk is bizonyít. Akkora klasszisok, mint LeBron James, nem szoktak olyan figyelmetlenek lenni, hogy holt térből csak úgy simán lelopják a kezükről a labdát. Még ha az illetőt Stephen Currynak is hívják….

A Warriors 38/4-es győzelem/vereség mutatóval áll és ezzel mindkét konferenciát figyelembe véve a legjobbak.

A játéknap legizgalmasabb mérkőzését a Charlotte Hornets játszotta, kétszeri hosszabbítás után nyertek a Utah Jazz ellen. A győztes hazai csapatban Kemba Walker 52 pontot dobott, ami egyéni és klubrekord is egyben. A második ráadásban kilenc ponttal segítette együttesét.

Izgalom terén nem sokban maradt el a New York Knicks és a Philadelphia 76ers összecsapása sem, ahol szintén kétszer kellett hosszabbítania a játékvezetőnek.

Ha a hosszabbításokból nem volt elég, megjegyezzük, a Dallas Mavericks egyszeri ráadásban harcolta ki a győzelmet a vendég Boston Celticsszel szemben, akárcsak a Los Angeles Clippers a Houston Rockets ellenében.

NBA, alapszakasz, eredmények:

Charlotte Hornets-Utah Jazz 124-119 – kétszeri hosszabbítás után
New York Knicks-Philadelphia 76ers 119-113 – kétszeri hosszabbítás után
Dallas Mavericks-Boston Celtics 118-113 – hosszabbítás után
Los Angeles Clippers-Houston Rockets 140-132 – hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 98-132
Washington Wizards-Portland Trail Blazers 98-108
Memphis Grizzlies-New Orleans Pelicans 101-99
Detroit Pistons-Chicago Bulls 101-111
Atlanta Hawks-Orlando Magic 98-81
Toronto Raptors-Brooklyn Nets 112-100

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik