Sport

Áll a bál Fehérváron az edzőváltás után

Bár az érintettek lezártnak tekintik a történetet, a klubhonlapon végbement „sárdobálás” még biztosan napokig témát szolgáltat.

Csütörtökön a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata menesztette a vezetőedzőt, Rob Pallint. Bár a szezonban hullámzóan teljesített az együttes, azonban némiképp meglepő, hogy pont akkor küldték el az amerikai szakembert, amikor elkezdett jól játszani a csapat.

Pallin pénteken terjedelmes interjút adott a klub honlapjának (érdemes elolvasni), amiben értetlenségének adott hangot. Ugyanakkor kritikát is megfogalmazott a klubvezetés felé, elég erőset ráadásul:

“Megpróbáltam mindent, ami tőlem telt, vállalom a felelősséget azért, hogy a csapat azon a helyen áll, amelyiken.

Ugyanakkor, felteszem a kérdést, és Ocskay Gábornak is feltettem, hogy ő mikor fogja vállalni a felelősséget bármiért is.

Egy ideig lehet mutogatni másra, de eljön az ideje, amikor saját magadra is rá kell mutatni” – mondta Pallin korábbi munkaadójáról.

Az elküldött tréner a sok sérüléssel is magyarázta a visszafogottabb szereplést, illetve megjegyezte, hogy a menedzsment nem segítette a problémák megoldását. Hozzátette, hogy a klubvezetésben rengeteg negatív ember van, de nem haragszik senkire, csak nem ért egyet azzal a döntéssel, hogy elküldték. Ocskay Gábornak megköszönte a lehetőséget, a csapatnak pedig sok sikert kívánt.

Ocskayt ilyen orvul még nem támadták

A fehérváriak szakosztályigazgatója, Ocskay Gábor sem szokta véka alá rejteni a véleményét, most sem tette. Bár azzal zárta mondandóját (amit szintén érdemes elolvasni), hogy ő a részéről lezártnak tekinti a Pallin-ügyet, azért hosszas okfejtése során eléggé ráhúzta a vizes lepedőt az amerikai szakemberre.

Ocskay szerint Pallin, amikor még másodedző volt, már akkor megfúrta Marty Raymondot, majd miután átvette az irányítást, bár voltak jó eredményei, többekkel is összerúgta a port a vezetőségben.

Ocskay szerint az utóbbi időben kicsúszott az irányítás Pallin kezéből, így jutottak el odáig, hogy leváltják, és ez már korábban eldőlt, így nem számított, hogy a csapat az utóbbi meccseken jól játszott.

50 éve jégpálya közelében vagyok és megmondom férfiasan, kevés olyan ütés ért életemben – pedig már volt néhányban részem – hogy valaki ily módon orvul támad személy szerint engem, a klubot, és nem utolsó sorban a szakosztály menedzsmentjét, mint most

– mondta a szakítás utáni nyilatkozat kapcsán Ocskay Gábor.

Rob Pallin utódja a finn Hannu Järvenpää lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik