Sport

Kiakadtak az edzők Hosszú Katinka férjére

Péntekig kilencven úszóedző írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kiállnak Kiss László csütörtökön lemondott szövetségi kapitány mellett, s nyilvános bocsánatkérést várnak Shane Tusuptól, Hosszú Katinka edzőjétől, egyben férjétől.

E nyilatkozatot aláíró magyar úszóedzők nevében a leghatározottabban visszautasítjuk azt a szégyenteljes eljárást, amellyel Hosszú Katinka, de elsősorban férje, Shane Tusup kezelte Kiss László szövetségi kapitány párbeszédre irányuló gesztusát a 2016. január 6-án tartott sajtótájékoztatót követően

– áll az MTI-hez eljuttatott pénteki nyilatkozatban, amelyet neves klubedzők is aláírtak.

A trénerek elismerik Hosszú és edzőjének elmúlt években elért kiváló eredményeit, mellyel szerintük is nagyban segítették a sportágat, ugyanakkor kiemelték, hogy ezek még mindig messze elmaradnak Kiss Lászlónak az elmúlt évtizedekben elért sikereitől.  A levélben méltatták a magyar szakember kapitányként végzett munkáját, megjegyezve, hogy “bámulatos tudását” szükség esetén bárkivel megosztotta, s így tett nem egyszer Hosszúval is.

Shane Tusup adja meg a kellő tiszteletet

“Pontosan ezért tartjuk felháborítónak, hogy amikor párbeszédre törekedne egy versenyzővel és edzőjével, akkor a versenyző az edző nyomására kitér előle, de fogalmazzunk pontosan:

faképnél hagyja.

Történjék bárhol, bármilyen körülmények között, mindez önmagában is minősíthetetlen, mint ahogy azt sem tartjuk helyénvalónak, hogy a kapitánynak kell egyáltalán keresnie a versenyzőt és edzőjét, mert azoknak valamilyen kívánságuk van. Ennek épp fordítva kellene történnie normális esetben: nekik kellene időpontot kérniük a kapitánytól, ennek a világon mindenütt ez a rendje – de különösen az, ha a kapitányt Kiss Lászlónak hívják” – olvasható a nyilatkozatban.

A trénerek felszólították Shane Tusupot, hogy a jövőben adja meg a kellő tiszteletet Kiss Lászlónak, a sajtótájékoztatón történtek kapcsán pedig nyilvános kérjen bocsánatot.

A nyilatkozatban a szakemberek elismerik, hogy a magyarországi lehetőségek még mindig nem vethetőek össze az amerikai, ausztrál, orosz, vagy francia viszonyokkal, azt ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az elmúlt évek minden eddiginél nagyobb pénzügyi támogatása, s létesítmény-fejlesztései révén nagyságrendekkel jobb feltételek között készülhetnek, mint akárcsak négy-öt évvel ezelőtt.

“Ez garancia arra, hogy a magyar úszósport múltbéli és jelenlegi eredményessége a jövőben is kimagasló lesz – ehhez azonban az eddig megszokott nyugodt légkörre van szükség, melynek egyik alapfeltétele egymás kölcsönös tisztelete” – zárult a levél.

A világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit szerdán, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.

A szerdai sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a helyiséget.

A Magyar Edzők Társasága megdöbbent

A Magyar Edzők Társasága (MET) kiáll Kiss László, az úszók csütörtökön lemondott szövetségi kapitánya mellett. A MET pénteki tájékoztatása szerint megdöbbenéssel értesült Kiss László lemondási szándékáról Hosszú Katinka sajtótájékoztatóját követően.

“Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a szakmai munka és eredményesség tekintetében a versenyző és edzője tevékenységét nagyra becsüljük. Mint az edzők érdekvédelmi szervezete azonban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy jelentős állami forrásokkal támogatott versenyző és edzője a vitás kérdések tisztázása céljából a média nyilvánossága előtt visszautasítsa a szövetségi kapitány közeledését, tárgyalási szándékát” – olvasható az állásfoglalásban.

A MET hangsúlyozta, függetlenül attól, hogy a vitában kinek van igaza, ez a magatartás a sportágat hosszú ideje sikerről sikerre vezető szövetségi kapitánnyal szemben megengedhetetlen.

“Ha ez a magatartás más sportágakban, más versenyzőknél is gyakorlattá válna, az megítélésünk szerint végzetesen veszélyeztetné a felelősen dolgozó edzők, szövetségi kapitányok szakmai tekintélyét és ezen keresztül az olimpiai felkészülést is” – vélekedett az érdekvédelmi szervezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik