Sport

Hosszú Katinka férje leüvöltötte a MÚSZ főtitkárának a fejét

Újabb érdekes történet látott napvilágot a világbajnok úszónő, az edző-férj-menedzser Shane Tusup és a szövetség a színfalak mögött zajló háborújából.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerdán, Hosszú Katinka meglepő elemekkel – széttépett szerződés, semmibe vett, faképnél hagyott szövetségi kapitány – tarkított sajtótájékoztatója után honlapunknak terjedelmes interjút adott, amelyben végre felfedte a hónapok óta zajló vita kiváltó okát, majd este az RTL Klub Fókusz című műsorában újabb részletet osztott meg a Hosszú-ügyről.

Ez alapján egyre inkább az rajzolódok ki, hogy a menedzser-férj-edző, Shane Tusup amerikai gondolkodása, nézetei eléggé elütnek a Magyarországon, a magyar sportban honos szokásoktól. Ebből van a baj. Meg abból, úgy tűnik – ami persze érthető -, elég nagy befolyással van feleségére. Akkorával, hogy a szerdai sajtótájékoztatón, ahol Katinka teátrálisan széttépte a szövetség 12 milliót tartalmazó szerződését, amikor megindult felé Kis László szövetségi kapitány, a férj belépett az éppen az újságírók gyűrűjében nyilatkozó Katinkához, kihúzta onnan, majd azzal a lendülettel elhagyták a sajtótájékoztatót.

Gyárfás Shane Tusup befolyásának alátámasztására egy érdekes történetet is megosztott a Fókus nézőivel. Elmondása szerint a decemberi netanyai rövid pályás Európa-bajnokságon Hosszúnak az egyik győzelme után ő maga adta át az aranyérmet. Ahogy szokás, az érem nyakba akasztása előtt megpuszilta Katinkát, és kérte, hogy fejezzék már be a “mosolyszünetet”, simítsák el a 2017-es budapesti vizes-vb reklámfilmje miatt kialakult feszültséget. Erre az úszónő egy mosollyal válaszolt.

Egy órával később Szántó Éva, az úszószövetség helyszínen tartózkodó főtitkára azzal állt Gyárfás Tamás elé, hogy a férj,  Shane Tusup üvöltve kérte számon, hogy Gyárfás miért köt üzleteket Katinkával az ő engedélye nélkül.

“Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Katinka csodálatos a vízben, és minden gyerek őt akarja követni, de nagyon rossz az az üzenet, hogy el akar különülni attól a közösségtől, amelyhez hitünk szerint tartoznia kell, amelyhez tartozik. Azt mondja, egyéni utat akar járni, de hát eddig is azt járta, azt csinált, amit akart. Miért nem demonstrálja inkább, hogy ide tartozik? Miért nem büszke velünk együtt Cseh Lacira, a rövidpályás Európa-bajnokság tizenegy aranyára, amiből a többiek is kivették a részüket, a világbajnoki helytállásra, a jövő bajnokai programra? Számomra mindez érthetetlen…” – értetlenkedett a MÚSZ első embere.

Olvasói sztorik