Sport

Gyárfás: Katinkára és Kiss Lászlóra is szükség van

Épp nyilatkozott, amikor Hosszú Katinka kereste. Visszahívta, akkor már nem érte el.

Gyárfás Tamás szerint a magyar úszósportnak szüksége van Hosszú Katinkára és Kiss Lászlóra is. A hazai sportági szövetség (MÚSZ) elnöke azután beszélt erről csütörtökön az MTI-nek, hogy Kiss László lemondott szövetségi kapitányi tisztéről.

Tizenkét perccel ezelőtt hívott fel Kiss László, és közölte, hogy lemond. Őszintén elmondta, hogy előttem már egy emberrel beszélt: az MTI munkatársával, akinek a bejelentést megtette. Arra a kérdésre, hogy miért nem engem hívott először, azt felelte: attól tartott, hogy netán meggyőzöm – márpedig neki ebből elege van. Fájdalmas, keserű volt a hangja

– nyilatkozta Gyárfás Tamás.

A szövetség elnöke Kiss Lászlónak elmondta, nem nyugszik bele a szakember döntésébe, hiszen változatlanul szövetségi kapitánynak tartja, egyszersmind a világ legjobb edzőjének, aki mindenkor sikerre vezette a magyar úszósportot, és példátlan eredményekkel büszkélkedhet. Szükség van rá, nem fordíthat azoknak hátat, akikhez tartozik – jelentette ki a MÚSZ első embere.

Arra a kérdésre, hogy panaszkodott-e Kiss László Hosszú Katinkára, Gyárfás Tamás azt mondta: szerdán Hosszú Katinka úgy fejezte be a sajtótájékoztatóját, hogy a részéről lezárta a kritikai megnyilatkozásokat, “és ezt én is követni kívánom. Kizárólag a megoldás foglalkoztat, reggel úgy ébredtem, hogy a vitákból elég, azonnal hívtam is Katinkát, hogy keressük a megoldást, akkor nem értem el”.

Gyárfás úgy folytatta, hogy “később számos médium hívott, és éppen az RTL munkatársával beszéltem, amikor láttam a telefonom, hogy Katinka keres – azonnal elbúcsúztam a riportertől, de mire átvettem a hívást, az megszakadt. Utána rögtön visszahívtam, de ekkor már nem vette fel a telefont. Változatlanul eltökélt vagyok, hogy összhangba kerüljünk vele. Ezt követően érkezett Kiss László telefonja, ami, mit tagadjam, szíven ütött.”

A megoldásra vonatkozó felvetésre az elnök kijelentette:

immár két embert kell úgymond visszahódítanunk, hívom Katinkát és hívom Kiss Lászlót, mindkettőre szükség van. Tehát nem vagy Katinkára vagy Kiss Lászlóra, hanem Katinkára és Kiss Lászlóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik