Hűtlen kezelés nyomaira bukkant a 2020-as tokiói olimpia szervezésében közreműködő Japán Sporttanács (JSC). A JSC csütörtöki bejelentése szerint
A 18,6 milliárd jen (44,2 milliárd forint) összértékű megállapodások a nemzeti stadion állagmegóvásával, valamint a Japánban is népszerű szerencsejátékkal, a totóval kapcsolatosak.
Novemberben az állami ellenőrző bizottság hasonló léptékű szabálytalanságokra derített fényt. Az akkori ügy 47 szerződést tartalmazott, 4,9 milliárd jen (11,6 milliárd forint) összértékben, az új nemzeti stadion tervezésével kapcsolatosan.
Az új tokiói olimpiai stadion terveit kedden mutatták be. A korábbi nyertes pályázatot a kiadások csökkentése érdekében kellett módosítani. Az eredeti tervben 100 milliárd jent szántak a stadionra, amely ehhez képest körülbelül 250 milliárdba került volna megvalósulása esetén. Az új tervek szerint megépülő létesítmény összköltsége 150 milliárd jen lesz.
Múlt szombaton látott napvilágot az a japán sajtóértesülés, amely szerint akár hatszorosára, 15 milliárd dollárra (4,3 ezermilliárd forint) is nőhet a 2020-as olimpia költségvetése.