Sport

Megvehette Amerika a 2021-es atlétikai vb rendezési jogát

A francia pénzügyi ügyészség vizsgálja a 2021-es atlétikai világbajnokság odaítélésének körülményeit, miután a verseny rendezési jogát áprilisban az egyesült államokbeli Eugene pályázat nélkül kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF).

A vizsgálat részét képezi a IAAF ellen folytatott széleskörű nyomozásnak.

Az ügyészség szóvivője úgy nyilatkozott: december elsején kezdtek el kutakodni annak hatására, hogy a nemzetközi médiában megkérdőjeleződött az IAAF helyszínkijelölő döntése.

Jelenleg még nem lehet levonni semmilyen következtetést, de úgy gondoltuk, vannak részletek, amelyeket érdemes ellenőrizni

– fogalmazott a szóvivő.

Az IAAF elnöke, Sebastian Coe a közelmúltban azt mondta, áprilisban azután döntöttek Eugene mellett, hogy elődje, az azóta korrupciós botrányba keveredett Lamine Diack prezentációjában hangsúlyozta: olyan pénzügyi és kereskedelmi lehetőségek merültek fel, amelyek szerinte az amerikai város pályázat nélküli győzelme mellett szólnak.

Az IAAF áprilisi hírlevében úgy fogalmazott: stratégiai döntést hoztak a sportág egyesült államokbeli népszerűségére alapozva, valamint azt figyelembe véve, hogy Oregon kormányzója és olimpiai bizottsága is garanciát vállalt az esemény anyagi hátterének megteremtésére.

Az is szerepet játszott a döntésben, hogy az NBC televíziós társaság vállalta a közvetítést – hangsúlyozták.Eugene szoros kapcsolatban áll a Nike amerikai sportszergyártóval, amelynek a szavazás idején Coe – akkor még az IAAF alelnökeként – fizetett nagykövete volt.

A monacói székhelyű IAAF nem reagált a francia vizsgálat hírére, korábban viszont az odaítéléssel kapcsolatban hangsúlyozta:

Nincs semmi, amit újra kellene vizsgálni. Ez az IAAF tanácsának demokratikus döntése volt.

Az Egyesült Államok sportági fellegvárának számító, 159 ezer lakosú város – amely tavaly novemberben Dohával szemben alulmaradt a 2019-es vb-ért rendezett versenyfutásban – az első amerikai házigazda lesz a vb-k 1983 óta íródó történetében.

A múltban egyébként már volt példa arra, hogy egy világbajnokságot pályázat nélkül ítéljenek oda egy városnak, Oszaka így volt házigazda 2007-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik