Sport

Ha eddig nem tudták ki az a Hrysopiyi Devetzi, most megtudják

A hölgy már 40 éves és most attól lett hírérték, hogy nyolc év elteltével derült ki, doppingolt. Anno 2007-ben.

Hrysopiyi Devetzí görög és hármasugró. 2004-ben Athénban szerzett olimpiai ezüst, majd Pekingben bronzérmet, míg a 2007-es világbajnokságon is a dobogó harmadik fokára állhatott, ahogy a budapesti 2004-es fedettpályás vb-n is.

2009 májusában, egy ukrajnai edzőtáborozás során meglepte a WADA egyik doppingellenőrző csoportja, de ő megtagadta a mintaadást, ezért kétéves eltiltással sújtották.

Eztán visszavonult, és a görög szövetség sem foglalkozott az üggyel. Igen ám, de az atlétanő később úgy döntött, mégis elindulna a londoni olimpián.

europress
Szó, mi szó, Devetzí kisasszonynak eléggé kidolgozott izomzata volt anno 2008-ban Fotó: europress

Ezért megindult ellene az eljárás és most, 2015. novemberének egy borús napján a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) arról tájékoztatta görög tagszervezetét, hogy pozitív eredményt hozott a  sportolónő egyik 2007-es mintájának újraelemzése. A doppingvétség miatt megfoszthatják ötkarikás érmeitől

A doppingot, a doppingolót a társadalom elítéli. Mi is. Mégis, van abban valami rémisztő, amikor egy sikeresnek gondolt pályafutás után a WADA-laboratóriumokban megőrzött vizeletminták egyikét előhalászhatja, és az új tudományos módszerekkel “újraelemezheti”. Akár nyolc év után is.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik