Sport

Bombagólokkal fordított és nyert Belgium ellen a válogatott

A magyar futsalválogatott 5-2-re legyőzte a belga csapatot a győri világbajnoki selejtezőtorna első, csütörtöki fordulójában.

A vb-selejtező minitorna első játéknapja kulcsfontosságú mérkőzést hozott a mieink számára, hiszen az erőviszonyok alapján az ukránok és a belgák számítottak a legnagyobb riválisainknak a továbbjutásért vívott harcban, és egy esetleges győzelemmel nagy lépést tehettünk a továbblépés felé – írja az mlsz.hu.

Alig telt el néhány másodperc, amikor a belgák megszerezték a vezetést, a középkezdés után azonnal megpróbálkoztak egy kapura lövéssel, a Tóth Gyuláról kipattanó labdát Rahou továbbította a hálóba.

Szerencsére hamar rendeztük a sorokat, és nem kellett sokat várni az egyenlítésre sem: az 5. percben, egy bal oldali sarokrúgás után Rábl János lőtt elképesztően nagy bombagólt kapásból.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az egyenlítés után kezdeményezőbben, jobban játszott a magyar válogatott, és a 10. percben megszületett a második találatunk, egy szabadrúgás-variáció végén Dróth Zoltán is hatalmas bombagóllal köszönt be a belga kapusnak.

A fordulás után csak másfél percet kellett várni a harmadik találatunkra, egy labdaszerés után Dróth Zoltán passzolt a jobb oldalról a túloldalon érkező Németh Péterhez, aki 3 méterről a kapuba továbbított.

A 13. percben Dróth újabb nagyszerű passzt adott, ezúttal a bal oldalról, Rábl Jánosnak, aki közelről a hálóba lőtt.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az utolsó öt percre a belgák lehozták támadásban a kapust, és emberfóros fölényükből szépíteni tudtak, Dujacquier távoli bombájával, illetve Tóth Gyulának is be kellett mutatnia pár bravúrt.

Másfél perccel a vége előtt Dávid Richárd szerzett labdát a kapunk előtt, és kihasználva, hogy üresen tátongott a belga kapu, a hálóba helyezett, ezzel lezárva a mérkőzést, és egyben beállítva a végeredményt.

A csoport másik mérkőzésén Ukrajna – igazolva a papírformát – 7-0-ra legyőzte az angolokat. A magyar válogatott pénteken 20.00 órától az angolok ellen lép pályára.

Eredmény – Futsal vb-selejtező, Győr:

Magyarország-Belgium 5-2 (2-1)

Magyarország: Tóth Gyula – Dávid Richárd, Lovas Norbert, Trencsényi János, Rábl János
Cserék: Tihanyi Csaba, Klacsák Bence, Horváth Norbert, Öreglaki Norbert, Gál István, Németh Péter, Szeghy Szabolcs, Dróth Zoltán, Hosszú Ádám

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik