Sport

„Nem örvend nagy népszerűségnek az olimpiai játékok”

Vasárnap este eldőlt: Hamburg nem pályázik a 2024-es nyári olimpiára, mert a lakosok ügydöntő népszavazáson nem támogatták a kandidálást. Íme, a döntés nemzetközi sajtóvisszhangja:

Franciaország:

Le Monde: “Két éven belül a második német olimpiai pályázat vérzik el. Korábban a müncheniek is az ellen voksoltak, hogy a város 2022-ben téli játékokat rendezzen. A helyi olimpiai bizottság márciusban Berlinnel szemben Hamburgot favorizálta, mert azt gondolta, hogy a Hanza-városban több támogatást kap, mint a fővárosban.”

L’Equipe: “Párizsnak eggyel kevesebb ellenfele maradt a 2024-es olimpiára. Már csak Los Angeles, Róma és Budapest van versenyben.”

Csehország:

Lidové noviny: “A londoni olimpiára a brit kormány mintegy kilencmilliárd eurót adott ki. A hamburgi szervezők szerint az ő eseményük több mint kétmilliárd euróval kevesebbe került volna. A kritikusok azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a 2012-es büdzsé egy pontban jóval több pénzt emésztett fel, ez pedig a biztonság. Az a terület, amelyre a párizsi események után még a korábbiaknál is nagyobb figyelem irányul.”

Olaszország:

La Stampa: “Róma elveszítette egy riválisát a 2024-es játékokért zajló versenyben. És ezen nincs mit ünnepelni. Négy város, Róma, Párizs, Los Angeles és Budapest maradt, valamint a bizonyosság, hogy jelenleg nem örvend nagy népszerűségnek az olimpiai játékok”

La Repubblica: “A Hamburg 2024 projekt elbukott a polgárok előtt. Rómának három riválisa maradt.”

Corriere della Sera: “Németországban ez a második megbukott olimpiai pályázat az elmúlt két évben.”

Merkel sajnálja, de elfogadja

Angela Merkel német kancellár sajnálja, hogy Hamburg mégsem pályázik a 2024-es nyári olimpiára. Szóvivője, Christiane Wirtz elmondta: a kancellár sajnálatosnak tartja a voksolás végeredményét, de természetesen elfogadja a többség akaratát.

Wirtz hozzátette: azért tartanak népszavazásokat, hogy kiderüljön, mit akarnak a lakosok, és a hamburgiak most nem akarnak olimpiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik