Sport
olimpiai park budapesten (Array)

Kicsi az esély rá, hogy legyen népszavazás a budapesti olimpiáról

24.hu
24.hu

2015. 11. 30. 15:05

Korábban a témában:

Ahogyan arról írtunk, Hamburg kiszáll a 2024-es olimpia rendezéséért folytatott küzdelemből. Erről népszavazás döntött, amelyen szoros csatában a nemek nyertek. Így Budapest ellenfele Los Angeles, Párizs és Róma lehet.

Az Index a cikkében azt pedzegeti, hogy mivel itthon már a Magyar Olimpiai Bizottság, a főváros, a parlament és a kormány is jóváhagyta a budapesti tervet, így kizárólag egy ügydöntő népszavazás (helyi, vagy országos) akadályozhatná meg, hogy benyújtsuk a pályázatot.

Ennek azonban kicsi esélye van.

A három lehetőségből az egyik, a fővárosi közgyűlés már elutasította a kezdeményezést, és a fővárosi képviselők is vélhetően el fogják. Marad az, hogy a budapesti választók legalább tíz százaléka kezdeményezhet népszavazást (140 ezer ember), és hogy érvényes is legyen, ahhoz a helyi választók legalább felének részt kell rajta vennie – ez nagyjából 700 ezer ember.

Nem véletlen, hogy a kormány nem erőlteti a népszavazást, ugyanis az Ipsos szeptemberi felmérése a Népszabadság közlése szerint kimutatta, a népesség 46 százaléka ért egyet a rendezéssel, 43 százalék ellenzi, 13 százaléknak pedig nincs véleménye. Ha lenne voksolás az olimpiai rendezésről, vélhetően a hamburgihoz hasonlóan szoros lenne a végeredmény.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.