Sport

Meghalt a magyar kosárlabdázás egyik nagy alakja

A bajnoki ezüst- és bronzérem mellett Magyar Kupát is nyert.

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kiss László, aki éveket húzott le játékosként és bíróként egyaránt a kosárlabda NB I-ben – írja Baja város honlapja.

Kiss 1959. június 10-én született Baján. A helyi iskolában nevelkedett, majd a Pécsett szerepelt a főiskolai évei alatt. A tanári diploma megszerzését követően visszatért a városba, ahol bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett, valamint Magyar Kupát is nyert.

A hazai közönség egyik legnagyobb kedvence volt, köszönhetően annak is, hogy állandóan szórta a hárompontosokat. A korosztályos válogatottban többször is szerepet kapott.

Pályafutása végén játékvezetőnek állt, több száz alkalommal fújta a sípot az első osztályú férfi és női mérkőzéseken. Később szövetségi ellenőrként tett a honi kosárlabdaért. Pedagógusként évtizedeken át dolgozott Baján a Tóth Kálmán, majd a Szent László Gimnáziumban.

Kiss László 56 évet élt, nyugodjék békében!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik