Sport

Visszatér a ringbe a magyar bunyó nagy öregje

A Ferencváros színeiben próbál meg olimpiai kvótát szerezni Káté Gyula, aki a londoni olimpia után állt félig-meddig profinak, de most Rióról álmodik.

Egy nagy visszatérésnek lehetnek tanúi a jövő heti hévízi ökölvívó bajnokság látogatói, az elmúlt évtized legeredményesebb magyar öklözőjét, Káté Gyulát ugyanis benevezte a Ferencváros.

A februárban 34 éves Káté kétszeres világbajnoki bronzérmes (2003, 2009), kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes (2008, 2010) és kétszeres Eb bronzérmes (2004, 2006). Kivételes kollekció a sportágban idehaza.

Róth Tamás
Káté Gyula keményen készül Fotó: Róth Tamás

2012-ben ugyan bejelentette visszavonulását, de most újra itt van és nagy tervek forognak a fejében.

Mi az hogy újra itt vagyok? Eddig sem tűntem el, csak egy kicsit átalakultam. London óta egy percig sem álltam le, sőt egy időben még magam is tartottam edzéseket Szántó Öcsi bácsi szárnyai alatt Kispesten. Tavaly október óta pedig az APB-ben (AIBA Professional Boxing rövidítése „félig-meddig” profi sorozata –  a szerk.) vívtam mérkőzéseket. Az első négyen nem tündököltem, de aztán elkaptam egy kenyait, nyolc menetben. Utána megint nyolc menetben az orosz ellenfelem ellen pontozással kikaptam, de Oroszországban… Közben hírét vettem, hogy az APB-ben indulók nincsenek eltiltva az amatőr meccsektől. Ez volt a harci kürt a számomra és fejembe vettem, hogy olimpiai kvalifikációt szerzek és így eljutok majd a negyedik olimpiámra is.

Magyarországon ez eddig csak az olimpiai bajnok Gedó Györgynek sikerült.

Igen, de kvalifikációs sorozat nélkül. Egész más még az indulási jogért is megverekedni. De félreértés ne essék, nagyon is tisztelem Gyuri bácsit a fantasztikus pályafutásáért.

Szakmailag milyen kihívást jelent a számodra visszaállni a nyolc menetekről az amatőr pályára?

Az biztos, hogy nagyobb intenzitásra lesz szükség, bár az APB-ben is elég pörgős volt az első három menet, s csak az 5.-6. menettől durrant be újra a történet. Összességében nem érzek akkora különbséget, hogy ez zavarhatna,  fel kell venni a ritmust és kész.

Róth Tamás
Káté Gyulát edzője meghajtotta, mint “Singer a varrógépet” Fotó: Róth Tamás

2011-ben versenyeztél utoljára az ob-n, aztán három év kimaradt. Kicserélődött  mezőny?

A fő ellenfelem a sportágunk eddigi utolsó Európa-bajnoka Bacskai Balázs lesz a 69 kg-ben. Rá kell készülnöm, a többieket annyira nem ismerem. Hallottam, hogy Benji a hétvégén megnyerte a tamperei tornát. Büszke vagyok rá és gratulálni fogok neki.

Milyen céllal vágsz neki a jövő heti hévízi magyar bajnokságnak?

Rossz kérdés. Nem a második hely a célom, újra bajnok szeretnék lenni. A magyar bajnokságokon eddig veretlen vagyok. 2001-ben indultam először, rögtön nyertem és azóta mindig, összesen tízszer. Csak egy év maradt ki, 2004, sérülés miatt. Tudom, hogy az örökranglistán Lakatos Pál vezet, 11 országos bajnoki címmel. Az is vonz, hogy őt befogjam, de a fő cél az olimpia. Ha meg én is 11-szeres bajnok lennék, onnan már csak egy lépés a csúcsot jelentő 12. Elvégre 40 éves korig kitolták a korhatárt, van időm.

Apropó idő. A kor nem hátráltat?

Nem, ezzel még nem kell foglalkozni. Rendben vagyok, az edzőm elégedett velem. A héten úgy meghajtott, mint Singer a varrógépet. Tele vagyok önbizalommal, várom a versenyt.

Van kockázat ebben a “comeback”-ben?

Most nincs. Régebben sokkal több volt, amikor a biztos utazót akarta mindenki lelökni a csúcsról.

(szerző: Dobor Dezső)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik