Sport

Káté kiesett, nem indul több olimpián

kate-gyula(210x140)(1).jpg (káté gyula, )
kate-gyula(210x140)(1).jpg (káté gyula, )

Az ökölvívótorna 64 kilós súlycsoportjának nyolcaddöntőjében Káté Gyula sima vereséget szenvedett az olasz Vincenzo Mangiacaprétól, és kiesett.

Már előzetesen lehetett tudni, hogy Káténak nem lesz könnyű dolga az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen. A tavalyi vb bronzérmese a verseny 4. kiemeltje volt. Mangiacapre és a kétszeres vb-harmadik Káté Gyula eddigi két meccséből egy olasz és egy magyar győzelem született.

Az első menetben kiderült, hogy a Káténál 13 évvel fiatalabb Mangiacapre miért 4. kiemeltje a 65 kilós mezőnynek, gyors és erős. Káté nem a beígért beugrásos-ütős-elmozgós taktikával nyitott, ottfelejtkezett néha verekedni, így egy olasz horog után számolni kellett rá. Az első három percet az ellenfél 6-3-ra megnyerte.

A második menet kiegyenlített volt, de 6-5-re azt is az olasz nyerte, Káténak óriási hajrára lett volna szüksége, hogy megfordítsa a meccset (8-12).

Azonban a jól hajolgató olaszt nem sikerült elég sokszor eltalálni, így végül Mangiacapre nyerte az utolsó menetet is, Káté 20-14-es pontozással vereséget szenvedett és kiesett.

“Pontosabb, magabiztosabb volt az ellenfél, Gyuszi csak küszködött” – mondta az összecsapás után szűkszavúan Káté klubedzője, Szántó Imre.

“Úgy döntöttem, több olimpián nem indulok” – közölte a 30 éves kispesti ökölvívó

Eredmény – férfi ökölvívótorna, 64 kg, nyolcaddöntő
Vincenzo Mangiacapre (olasz)-Káté Gyula 20-14 (6-3, 6-5, 8-6)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik