Sport

A görög válogatottnál is erősebb csapattal ikszelt az Eger

Az Eger döntetlent játszott az Olympiakosszal a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, a már csak a legjobb tizenkét együttest felvonultató főtábla szerdai nyitókörében.

A hazai bajnoki bronzérmes az Olimpiakosszal tavaly is találkozott, akkor idegenben 8-6-os görög siker született, míg a Bitskey uszodában 10-9-re a hevesiek diadalmaskodtak. Hasonlóra készült az Eger ezúttal is, azzal együtt, hogy majdani házigazdaként automatikusan ott lesz a június elején a Margitszigeten rendezendő hatos döntőben, az úgynevezett Final Sixben.

Az idei első medencés randevú nehézségi fokáról mindenesetre sokat elárultak Dabrowski Norbertnek, a ZF-Eger vezetőedzőjének szavai, amikor az európai szövetség, a LEN honlapjának a meccs előtt így nyilatkozott:

Az Olympiakosz erősebb, mint a görög válogatott, amely a tavalyi világbajnokságon bronzérmes lett.

A mérkőzés elején a délszlávok különcsatájában az egri Boris Vapenski volt a jobb, aki bevette az athéni légiós Josip Pavic kapuját, vezetést szerezve a magyar csapatnak. Emberelőnyből egyenlítettek a görögök, akik a második negyedben 3-1-re fordítottak, majd Szivós Márton szépítését követően a nagyszünetre ismét kétgólosra növelték a különbséget (2-4).

A harmadik játékrészben a center Hárai Balázs fejezett be jól egy emberelőnyös akciót (3-4), a görög bajnok találatára pedig egy újabb délszláv játékos, Milos Cuk válaszolt a hazaiak nevében a játékrész közepén. Utána megint Vapenski villant, bombagóljával 5-5-re módosult az állás.

A befejező nyolc percet Hárai remek csavarja vezette fel (6-5), utána pedig gyors gólváltás következett: ott is, itt is emberelőny, utóbbit Szivós értékesítette (7-6). 7-7 után, s bő egy perccel a vége előtt Szivós szerzett labdát, a triplázó Hárai pedig élt a lehetőséggel. Csakhogy a hajrában kapott emberelőnyt kihasználta az Olympiakosz, így 8-8-as döntetlennel zártak a felek.

Eredmény – Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

ZF-Eger – Olimpiakosz (görög) 8-8 (1-1, 1-3, 3-1, 3-3)
a magyar csapat góldobói: Hárai 3, Vapenski, Szivós 2-2, Cuk 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik