Sport

Drámai meccsen, olaszveréssel debütált a női pólóválogatott új kapitánya

Öt góllal is vezetett a válogatott, végül ötméteresek után sikerült győzni.

A nyári kazanyi világbajnokság után Bíró Attila váltotta Merész Andrást a női vízilabda-válogatott élén. A szakember kedden, az Olaszország elleni Világliga-mérkőzésen debütál a csapat kispadján a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

A gárda nagyszerűen kezdett, az első negyedben már három gól volt az előny (6-3), köszönhetően többek között Kisteleki Hanna és Antal Dóra duplájának.  A második nyolc perc is kiválóan alakult, Kisteleki ekkor is gólt szerzett, majd Keszthelyi Rita góljával már öttel is vezettünk (8-3).

A szünet után magához tért a világbajnokság bronzérmese, egyre közelebb kerültek a magyar csapathoz. Az utolsó játékrész előtt már csak egy gól volt a válogatott előnye (10-9).

A negyedik negyedben két góllal nyitottak az olaszok, de Bujka Barbara emberelőnyben ki tudott egyenlíteni négy perccel a vége előtt (11-11). Bianconi találatával megint náluk volt az előny, de Kisteleki egy szép lövéssel megint egalizált.

19 másodperccel a vége előtt egy centerből behúzott góllal újfent a vendégek vezettek, Keszthelyi azonban büntetőkre mentette a mérkőzést (13-13).

Bujka sikeres kísérlettel kezdett, Di Mario is túljárt Gangl Edina eszén. Kisteleki Hanna sem rontott, de ők sem hibáztak. Czigány Dóra a felső sarokba pattintott, Bianconi a kapufára lőtt. Keszhelyi büntetőjét védte a kapus, Gangl pedig hárított. Antal Dóra nem hibázott, győzött 17-15-re a magyar válogatott.

Eredmény – Vízilabda, Női Világliga, A csoport, első forduló

Magyarország – Olaszország 17-15 – ötméteresek után

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik