Nagy váltóművész vagy. Először el mered hagyni a tuti állatorvosi széket az edzőiért, aztán az edzői széket egy adott pillanatban az elnökségért. Mégis, ha jól látom, akkor ma leginkább vezetési tanácsadó vagy.
A tanácsadás olyan, mint a cseresznye a habos tortán, mert most a napjaimat alapvetően a vízilabda szövetség elnöki munkája köti le. Persze egészen másképp, mint az edzői volt, mert a válogatott edzője súlyozottan dolgozik az év különböző szakaszaiban, és tud pihenni, kikapcsolódni. Az elnök talán alacsonyabb stressz szinttel dolgozik, viszont 365 napot, mert a póló nem áll meg.
Ha belegondolsz a magyar vízilabdába, vannak a legjobb játékosaink, Madaras, a két Varga testvér, Hosnyánszky és a többi; vagy éppen van a szövetségi kapitány, Benedek Tibi és a hatezer körüli igazolt játékos. Ennek a hatezer igazolt játékosnak van családja, van baráti köre. Miközben az emberek azt gondolják, hogy a vízilabda látszólag csak pár kiemelkedő figurából áll, miközben nem ez a magyar vízilabda. A magyar vízilabda sok ezer vízilabdás, meg az ő teljes környezete és én, mint elnök – ennek csak egy apró része az, hogy én Benedek Tibi és Bíró Attila szövetségi kapitányok munkájához megteremtsem a feltételeket. Nagyon fontos, mert nyilván ők vannak a tűzvonalban, de mégis mindenkinek fontos a saját része.
Tehát azt akarod ezzel mondani, hogy a 365 munkanap tulajdonképpen abból áll, hogy menedzseled ezt a közösséget?
Így van, főnök vagyok, és ahogy lenni szokott, ha valami rendben van, senki nem hív, csak akkor hívnak, csak akkor vagyok elnök, ha valami baj van. A férj is olyan, hogy a meleg levest elkezdi enni és nem mondaná, hogy finom – ha csak meg nem kérdezi az asszony –, hanem azzal mutatja ki, hogy finom, hogy megeszi. Én is abból gondolom, hogy jól működik a szövetség, mert ritkán hívnak.
De akkor neked az is dolgod, hogy visszacsatolást adj ennek a közösségnek.
Nézd, időnként azért megszólalok és elmondom az aktuális gondolataimat, a problémákat, hogy lássák, mi húzódik meg egy-egy elnökségi határozat vagy vezetői döntés hátterében. Például megszerveztük – most már a második évfolyamunk indul – az edzőképzést. Amiben az volt a gondolat, hogy nagyon sok volt vízilabdás ügyködik a parton edzőként és csak egy részének van edzői végzettsége. Na, most én azt gondolom, ha már uszodák épülnek a társasági adó pályázati programból, ha már a válogatott játékosok eredményei kapcsán egyre több gyerek vízilabdázik, akkor már csak egy tekintetben vagyunk lemaradva, az őket tanító edzők képzettségében.
…ha van elég edző.
Ha van elég jó edző, de legalábbis képzett! Azt gondolom, ha elmész a fogorvoshoz, akkor nagyon örülsz, hogy nem egy hentes húzza ki a fogadat, hanem a fogorvos. Miért? Mert a hentes biztosan tanult anatómiát, talán még ki is tudná húzni a fogadat, de azért csak jobb az a fogorvos, aki hat és fél éven át tanulta azt. És akkor ezen az elven, miért ne kellene megkövetelnünk a tízéves gyereket gondozó edzőtől, hogy ő is végezzen el egy legalább négy és féléves edzőképzést, hogy pontosan tudja, – amikor például azt mondja, hogy tíz hossz gyors, vagy húsz hossz hát, vagy ennyi a pihenő, meg ilyen intenzitással ússzál -, hogy mi történik abban a kis testben. Az anyuka úgy szeretné hazavinni azt a gyereket, hogy az jobb legyen, nem úgy hogy rosszabb, mert el is lehet rontani.
Tudok olyan kiemelt sportágat, amelyben ez nincs, vagy legalábbis ez a legnagyobb probléma, mégis építünk óriási stadionokat.
Most ebbe azért nem akarok belemenni, mert ez nem az én területem. Oké, igazad van valószínűleg, de úgy tudom, az MLSZ is foglalkozik edzőképzéssel.
A vízilabda nem akar ebbe a hibába beleesni.
Hogy jó lesz-e az edző, mert elvégezte ezt a kurzust, azt nem tudom. Hogy olimpiai bajnok csapata legyen, azt végképp nem tudjuk megtanítani. Azt azonban igen, hogy képzettebb és tanultabb legyen, mint két éve, mikor elkezdte.
A 365 nap munka akár 300 döntés is lehet egy évben. El tudod viselni, ha a sorsodról más dönt?
Nem jó érzés, de ha más jól dönt, akkor örülök neki. Eddig igazából egyszer történt, hogy az én sorsomról más döntött, mégpedig, amikor kapitány lettem. Mert amikor elmentem Ausztráliába a Fradiból egy szezonra vízilabdázni, akkor az az én döntésem volt. Az én döntésem volt az is, hogy Olaszországba mentem, de ragaszkodtam ahhoz, hogy dolgozzak, mint állatorvos. És abban a tíz évben, amit Comóban töltöttem játékosként, majd edzőként, végig dolgoztam, mint állatorvos. Az egyetlen, amikor nem én döntöttem, az a kapitányi kinevezés volt.
És rossz döntésed volt? Csak azért kérdezem, mert ugye az elnökség mellett te most kicsit vezetői tanácsokat is osztasz.
Biztos, hogy sok rossz döntésem volt, 29 világversenyre kellett csapatot jelöljek. Huszonkilencszer kellett 13 játékos nevét meghatároznom, mind a huszonkilencszer át kellett lássam a helyzetet, hogy abból a játékosállományból, ami nekem volt, a lehető legerősebb magyar csapatot rakjam össze. Az biztos, hogy jó ez néhányszor nem sikerült, és nem azért, mert utána nem nyertünk. Az is lehet, hogy nyertünk, de lehet, hogy mégsem a legjobbat raktam össze. Egyben biztos lehet mindenki, nekem meggyőződésem szerint a legjobb volt, legfeljebb nem találtam jól el. Mindig azt néztem, hogy melyik az a 13, amelyik a legjobb csapat. Nem azt, hogy melyik az 13, aki a legjobb 13, mint játékos. Mert mindig a csapat nyer.
Volt olyan, hogy a csapat akkori legjobb formában lévő játékosát egy nappal az Európa-bajnokság előtt dopping miatt felfüggesztették. Ennek ellenére megnyertük a bajnokságot nélküle, mert a csapat nyer, vagy a csapat veszít. Nyilván az ember a legjobb játékost nem szívesen látja a lelátón ülni, de a csapat olyan erős volt, hogy átszerveződött egy kicsit, és úgyis meg tudott mindenkit verni.
Te hiszel a pozitív diszkriminációban? Van olyan a sportban? Van olyan a vízilabdában?
Szerintem maximálisan szükséges.
Oké, pozitív diszkrimináció a női kvóta? Mondjuk, nem arra gondolok, hogy Benedeknek szóljunk már, hogy kéne három nő is a válogatottba.
Nem. Nálam van a jó vagy a nem jó. A jó döntés az, hogy ha az ember a szövetségi munkatársak közül a legjobbakat választja. Hogy ebből mennyi a nő, mennyi a férfi, ahogy alakul. A versenyiroda vezetője férfi volt nyárig, most nő. Azt gondolom, hogy a munka minősége számít.
Akkor a pozitív diszkriminációt, hogyan értjük?
Úgy értem, hogy ha mondjuk, egy Kiss Gergő vagy egy Vári Attila egy világversenyhez, – ahol a csapat nyer -, egyénileg sokat tesz hozzá, és mondjuk, egy multi Magyarországon kiválasztja őt reklámarcának, akkor nekem az a dolgom, hogy a másik 12-nek is lehetőséget keressek. Mert a multi a 13 játékosból egyet választ. Na, most akkor mi történik? Van 13 játékos, együtt nyertek egy Eb-aranyat vagy egy Vb-aranyat vagy egy olimpiai aranyat és egy játékos lesz egy cégnek a reklámarca. A másik 12 nem azt mondom, hogy irigy, de megérdemelné ő is.Úgyhogy azt gondolom, hogy a pozitív diszkrimináció az, hogy noha egységesek vagyunk, noha csapat vagyunk, mégiscsak az egyéni teljesítmények összessége a csapat. A válogatott úgy gondolom, egy mozaik kép a falon, ami mozaik kockákból áll össze, ők a játékosok és az edző dolga, hogy a sok kockából a kép élvezhető legyen és szép, a játékos dolga pedig, hogy saját kockája minél szebb legyen.
Ebbe az összetevésbe beletartozhat az is, hogy mondjuk, szándékosan keltesz feszültséget, rivalizálást pont a jobb eredmény érdekében?
Ez a motiválásnak a legegyszerűbb módja. Én többször változtattam győztes, aranyérmes csapaton, ez megtanította őket arra, hogy amikor elkezdjük a szezonra a felkészülést, abszolút semmi nem számít Az sem, ha tavaly aranyérmet nyert valaki játékosként a csapatban, vagy, hogy most is kerettag. Körülnéz a posztján, és látja, hogy sajnos eggyel többen vagyunk, mint ahány sapka van. Tehát vagy a felkészülés végén benne lesz a tizenháromban és megőrizte a helyét a csapatban vagy pedig egy rivális, aki tavaly nem játszott, kiszorítja. Megtanulta mindenki, hogy évről évre be kell bizonyítania, vele erősebb a magyar válogatott.
De az egy elég emberi hozzáállás, hogy ha már elértem valamit, akkor szeretnék kicsit a saját fényemben fürdőzni…
Az pont karácsonyig tartott kisfiam. Mert most már május van és készülünk az augusztusi olimpiára. Tehát nyilván karácsonyig, vagy abban az évben, amikor nyertünk, fürdőzünk. De a következő évben a meccs 0-0-ról kezdődik. Mi azért nem kapunk egy vagy két gólt a kezdés előtt, mert tavaly aranyérmes voltál. Te benn maradhatsz, csak a riválisoknál jobbnak kell lenni. Ha egy posztra két játékos kell, és hárman vannak a keretben, akkor pontosan tudják, hogy a végén csak kettőt fogok választani. Ez lehet az a kettő, aki tavaly is benne volt, de lehet, hogy a kettőjük közül csak az egyik lesz benn és egy fiatal rivális kerül be.
Ez azt jelenti, hogy te iszonyú keményen fogod az embereidet, akik a kezed alá dolgoznak?
Nem. Én szeretem a jó hangulatot. Az edzés nagyon fárasztó, de a lehetőséghez képest mosolygunk közben. Ha mást nem, azt mondom, amikor huszadszor indulnak el az ötven métert teljes erővel leúszni, hogy látjátok gyerekek én már nagyon fáradt vagyok, ahogy nyomom ezt a stoppert, úgy fárad az ujjam. Válaszolni már nem tudnak, mert nincs rá erejük, de az agyukban leghátul egy picit elmosolyodnak, mert valahogy a lelket tartani kell. Ugyanaz lesz az idő, ugyanaz lesz a hatása, csak egy picit jobb hangulatban. Nekem az a dolgom, hogy 13-at jelöljek és 18-an vannak. És ezt évről évre megtapasztalják.
Ha megnézed, Sydney-ről Athénra kicserélődött négy játékos. Athénról Pekingre is kicserélődött négy. Egyszer csak valaki bekerül. És miért jár jól a szurkoló, meg az edző? Mert, hogy ha háromból azért tud bekerülni a rivális, mert jobb, mint a másik, akkor jobb lesz a csapat. De hogy ha a háromban ugyanaz a kettő marad, mert tovább fejlődtek, akkor is jobb lesz a csapat. Bármelyik megoldás a csapat javát szolgálja.
A csapatépítésbe az is belefér, hogy együtt mulatsz az emberekkel?
Igen, egyszer-egyszer szükséges. Az arányt kell megtalálni. Van olyan, amikor főzök nekik és tudják, hogy gátlástalanul iszogathatnak, mert ez erről szól.
Megfordítanám. Nem az a kérdés inkább, hogy láthatja bármelyik cégvezetőnél vagy edzőnél a játékos, hogy a főnök is ember és nagyon el tud hasalni?
Figyelj, olyan, hogy mi úgy berúgtunk volna egy bográcsozásnál, hogy valakivel baj lett volna, soha nem volt. Azt gondolom, hogy ha az ember tudja, hogy hol a határ, saját magával szemben is tudja. Például én soha nem pálinkáztam végig egy bográcsozást. Nem is érzem jól magam tőle, és így nem is lehetett utólag szidni. De arra mindig vigyáztam, hogy nekik legyenek olyan programjaik is, ahol én nem vagyok ott. Hogy olyan dolgokat tudjanak mondani rólam, amit az én jelenlétemben nem lehet. Ez egyébként a legvégén hasznot hajt. Nyugodtan kritizáljanak a távollétemben. Az a fontos, hogy ők is a győzelem érdekében kritizálják a döntéseimet.
De van olyan is, hogy olyan erős feszültség van a csapatban, hogy el kell őket zavarni a kocsmába. Ilyen volt a csoportmeccseknél Sydney-ben. Kikaptunk kétszer, a csapatban óriási munka volt, de mégsem jöttek az eredmények. És akkor azt gondolom, az jót tett. A következő három meccset megnyertük, nem azt mondom, hogy könnyen, de ott már úgy játszottak, ahogy a felkészülés alapján indokolt volt. Előtte nem tudtak megszabadulni a feszültségtől. Arra a kocsmázásra például nem mentem el velük, rájuk bíztam, csak annyit kértem, hogy maradjanak együtt. Együtt maradtak. És működött. Persze nem lehet egyfolytában kocsmába zavarni őket. De meg kell érezni azt a pillanatot, amikor ez segít, mikor van az, hogy együtt kell lennünk és együtt ünnepelnünk, és mikor van az, hogy csak nekik maguknak.
Ha te láthatóan ennyit tudsz a közösség építéséről, csapatmenedzselésről, soha nem gondolkoztál azon, hogy az ország szempontjából jobban kamatoztatható állást is vállalj? Vagyis azon túl, hogy te a vízilabdát tolod, és azt mondod, hogy ettől jobb lesz az ország, van-e olyan lehetőség vagy olyan dolog, hogy beszállok a közéletbe is? És a politika szót direkt nem mondom ki.
Nem próbáltam ki és nem is tervezem. Tehát a közéletben, ha az ember valamit csinál, akkor őt oda választották. Kik választják? Azok persze, akikért dolgozik. Nekem pedig az az érdekem, hogy legyen elegendő voksom. Ez pedig befolyásolja a mondataimat. Nem a gondolataimat, hanem a mondataimat.
Azt mondod, hogy ha őszinte vagy, akkor nem fognak megválasztani?
Azokat kell erről kérdezni, akik a közéletben vannak. Szerintem, aki ott van, elmondhatja az apukájának, a feleségének, a gyermekének, hogy amikor megszólal, hány százalékban mondhatja azt, amit gondol, és hány százalékban kell, azt mondania, ami védi az ő helyzetét, vagy segíti elérni azt a helyzetet, amit szeretne. Egy vízilabda edző a válogatott élén felelős az eredményért, felelős a szurkolókért. Ő maximum odáig jut el, hogy nem beszél. De odáig soha nem kell eljusson, hogy mást mondjon, mint a valóság. És ez egy óriási különbség. Szóval egyfelől ott van a józan ész, ahogy dönteni kell, másfelől meg van egy befolyásoló tényező. Szerencsére ez a sportban nagyon más.
Tehát hatvan fölött nem fog eszedbe jutni soha, hogy kilépj a porondra bárhová?
