Sport

Győzelmet ért a Los Angeles-i kapus emberfeletti bravúrja

Jonathan Quick védése után videóbírózni is kellett.

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban folytatta remek szereplését a Los Angeles Kings az észak-amerikai jégkorong-bajnokságban (NHL). Az Edmontonba látogató Kings fordulatos mérkőzésen nyert 3-2-re, ez már zsinórban az ötödik győzelme volt az együttesnek.

A találkozó legjobbja Jonathan Quick volt, a vendégek kapusa, aki összesen 26 védést mutatott be. A legnagyobb kétség az volt, amikor pár másodperccel a vége előtt, a jégen fekve kapta el a lepkéssel Connor McDavid lövését. Az eset ugyan véleményes, ám a visszajátszások alapján nem lehet egyértelműen megmondani, hogy a korong áthaladt-e teljes terjedelmével a gólvonalon, így a jégen hozott ítélet maradt érvényben, azaz nem volt gól.

Nagy védés volt. Én úgy éreztem, bent volt, de nehéz megmondani, ha a kesztyűje elfedte a korongot

– ismerte el sportszerűen McDavid.

A New York Rangers az elveszített első harmad után 4-1-re legyőzte a vendég Calgary Flames csapatát, és sorozatban ötödik mérkőzésén szerzett pontot. A hazaiak játékosa, Dan Girardi – aki megszerezte NHL-pályafutása 200. pontját – 769. alkalommal szerepelt a Rangers színeiben, és ezzel a klub örökrangsorában már egyedül áll a tizedik helyen, letaszítva onnan a legendás Mark Messier-t.

A Minnesota Wild már a 10. másodpercben vezetett Winnipegben, majd a hazaiak 5-1-re elhúztak, és végül csak minimális különbséggel nyertek.

Eredmények – NHL-alapszakasz

Winnipeg Jets-Minnesota Wild 5-4
New York Rangers-Calgary Flames 4-1
Edmonton Oilers-Los Angeles Kings 2-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik