Sport

Előzetesen nem volt panasza a Nagykanizsán elhunyt futónak

Írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, majd később sem kért orvosi ellátást és panasza sem volt.

Írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, és később sem kért orvosi ellátást az a futó, aki pár száz méterrel a célba érkezés előtt rosszul lett és meghalt vasárnap délelőtt egy nagykanizsai futóversenyen – közölte a Kanizsai Futóklub hétfőn az MTI-vel.

A szervezők jelezték, a 45 éves férfi pár száz méterrel a 10 km-es táv céljától összeesett, majd egy-két perc elteltével leállt a légzése és a keringése. Hozzátették, hogy a közelben tartózkodó futók és rendezők azonnal a segítségére siettek és megkezdték az újraélesztését. A 2-3 percen belül helyszínre érkező versenyorvos és a mentősök pedig sokáig küzdöttek az életéért, de a szakszerű ellátás ellenére sem tudták megmenteni. A halál okának tisztázása folyamatban van.

A klub tájékoztatása szerint a futó a verseny reggelén – a kiírásnak megfelelően – írásban nyilatkozott arról, hogy egészségesen áll rajthoz, majd később sem kért orvosi ellátást és panasza sem volt.

A Kanizsai Futóklub 10. alkalommal rendezte meg az amatőr sportolók versenyét, melyen vasárnap 190 ember indult. A futók három – 5, 10 és 21 kilométeres – táv közül választhattak. A verseny a szükséges engedélyek birtokában, rendőrségi és versenyorvosi felügyelet mellett zajlott.

A Kanizsai Futóklub tagsága megrendült sporttársuk halála miatt és együttérzésüket fejezték ki a családtagoknak – közölte a klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik