Sport

Nagy Laci Celjében térhet vissza

nagy lászló (Array)
nagy lászló (Array)
Ha minden jól megy, legkorábban november 15-én esedékes BL-meccsen játszhat újra az MVM-Veszprém csapatkapitánya.

Tíz napig csak sétálhat, és még könnyű futásra sem vállalkozhat Nagy László, az MVM Veszprém csapatkapitánya, aki az elmúlt szombaton, a német Flensburg-Handewitt elleni Bajnokok Ligája mérkőzés második felében szenvedett a lövő kezén töréses sérülést.

„Az egyik nem szokványos összecsapás közben jártam pórul, amikor egy német játékossal együtt a földre kerültünk és így akartuk mind a ketten megkaparintani a labdát. E közben préselődött össze és csavarodott meg a kézfejem, még a nagy zajban is hallottam, hogy recsegett-ropogott. Már a kispad felé igyekezve is éreztem, hogy ebből baj lesz. Nem tudtam szorító mozdulatokat végezni, és a fizioterapeutánk már ott a játéktéren tőrésre utaló jeleket vélt felfedezni. A hétfői műtét Veszprémben jól sikerült, és azután csak megerősíteni tudták, hogy legkevesebb négy, de lehet, hogy csak hat hét múlva térhetek vissza. Egyelőre azért nem mozoghatok, mert a beültetett rögzítő lemezkének a helyén kell maradnia, és a műtött résznek is stabilizálódnia kell” – nyilatkozta a már a budapesti otthonában tartózkodó Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Ha az orvosi előrejelzés helytállónak bizonyul, és a rehabilitáció teljes sikerrel jár, a kulcsszerepet betöltő kézilabdázó november 15-én talán már újra BL mérkőzésen szerepelhet Celjében. Ott, ahol 2013-ban ugyancsak BL találkozón térdsérülést szenvedett…

„Egy dolog a papírforma és egy másik a valóság. Mindent el fogok követni azért, hogy a visszatérésem a lehető leggyorsabb és zökkenőmentes lehessen. Ingázás vár rám, mert – a válogatott terapeutájának irányításával – a kezelések egy részét Budapesten, a másikat pedig Veszprémben fogják elvégezni, de ez legyen a legkisebb baj. Szerencsére messze még január, az Európa-bajnokság időpontja, ahol a válogatottunk hasznos tagja szeretnék lenni.” – hangsúlyozta Nagy László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik