Sport

Tragédia árnyékolta be a röplabda-válogatott napját

Csütörtök éjjel meghalt Herman De Brandt, a magyar szövetségi kapitány bátyja.

A csütörtöki esős nap után péntek reggelre kiderült az ég Antwerpenben, a magyar küldöttség kedve azonban sajnos borúsra változott. Németh Lajos csapatvezető a reggeli előtt jelentette be a játékosoknak, hogy az éjszaka folyamán elhunyt Jan De Brandt bátyja.

Az 59 éves, ugyancsak röplabdaedző Herman éppen a magyar csapat szállásáról – ahol öccsét látogatta meg – tartott Gentbe csütörtökről péntekre virradó éjszaka, amikor vezetés közben rosszul lett, s életét már nem sikerült megmenteni – adta hírül a hunvolley.hu.

A rendőrség még az éjszaka folyamán felkereste a szállásán Jan De Brandtot, aki ezek után személyesen értesítette szüleiket a rossz hírről.

A szombati nyitómérkőzés előtt egyperces gyászszünetet tartanak a hazájában ugyancsak elismert szakember emlékére.

A találkozón mind a magyar, mind pedig a belga csapat fekete szalaggal játszik majd.

A csapat délelőtti edzését a kapitány távollétében Jókay Zoltán másodedző tartotta, szerencsére a felkészülés ezen szakaszában már inkább az eddig tanultak újbóli ismétlése a feladat, így a csapat ugyanúgy tette a dolgát, a kapitány pedig azt üzente, hogy szombaton visszatér a csapathoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik