Sport

Izrael ellen kiderül, mit ér a magyar teniszütővel a kezében

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2015. 09. 24. 09:41

A szerdai chilei sorsoláson kiderült, hogy a magyarok lesznek a pályaválasztók a március 4. és 6. közötti sorra kerülő Davis Kupa párharcban.
Korábban a témában:

A magyar válogatott vasárnap fantasztikus sikert ért el, győzött Bulgáriában az euro-afrikai zóna II-es csoportjának döntőjében, így feljebb  léphetett egy osztállyal.

A szerdai chilei sorsoláson kiderült, Izraellel találkozik majd a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában, ráadásul pályaválasztók lehetünk a március 4. és 6. között sorra kerülő párharcban.

A magyar nézők láthattak volna akár Rafael Nadal – Fucsovocs Márton meccset is, mert ezen a szinten szerepel – többek között – a spanyol válogatott is.

Az esélyeinket illetően kijelenthető, van keresnivalónk, de illő szerénynek maradnunk. Az izraeli férfi tenisz semmivel sincs előrébb a magyarnál. Jelen állás szerint két TOP500-as játékost tud felmutatni, a mi egyetlen Fucsovics Mártonunkkal szemben, akit most épp a 275. helyre rangsorol az ATP. Dudi Sela a 110., míg Amir Weintraub a 279. pozícióban tanyázik a világranglistán. Egyik sem verhetetlen kategória.

A Davis Kupában a 16 tagú elitet felvonultató világcsoport alatt regionális felosztásban – az amerikai, az ázsiai-óceániai és az euro-afrikai zónában – zajlanak a küzdelmek. A magyar válogatott tavaly még az euro-afrikai zóna legalján, a III-as csoportban szerepelt, és egymás után két évben is sikerült eggyel feljebb lépnie.

Davis Kupa, euro-afrikai zóna I-es csoport:

Magyarország – Izrael
2016. március 4-6.

A világcsoport, 1. forduló (március 4-6.):

A jövő évi első fordulóban a mostani finalisták közül a britek a japánokkal, míg a belgák a horvátokkal találkoznak.

Nagy-Britannia – Japán
Szerbia-Kazahsztán
Olaszország-Svájc
Lengyelország-Argentína
Franciaország-Kanada
Németország-Csehország
Ausztrália-Egyesült Államok
Belgium-Horvátország

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.