Sport

Davis Kupa: Nagy Péter bravúrjával előnyben a mieink

A 23 esztendős magyar játékos három szettben aratott győzelmet Dimitar Kutrovszki felett pénteken a Szófiában zajló Bulgária-Magyarország tenisz Davis Kupa-találkozó nyitómeccsén, az euro-afrikai zóna II-es csoportjának döntőjében.

A szövetség honlapja szerint az I-es csoportba való feljutásért kiírt csata első mérkőzésén az idei és tavalyi magyar bajnok – aki 611. a világranglistán – remekül kezdett 304 hellyel előrébb álló, utóbbi három DK-találkozóját megnyerő riválisa ellen. A Fagyas Team versenyzője 6:4-re, majd 6:0-ra hozta az első két szettet, Kutrovszkit először “nullázták le” a Davis Kupában. A harmadik felvonásban Nagy háromszor is elvette ellenfele adogatását a szófiai salakon, így 2 óra 26 perc elteltével a magyarok 1-0-ás előnyre tettek szert.

A pénteki második meccset Dimitar Kuzmanov (313.) játssza Fucsovics Mártonnal (234.). A szombati páros mérkőzésen Fucsovics és Gödry Levente ellenfele Alekszandar Lazov és Tihomir Grozdanov lesz, majd vasárnap következnek a záró egyesek a nyitónaphoz képest felcserélt szereposztásban. A bolgárok sztárjátékosa, a világranglistán 19. Grigor Dimitrov ezúttal nem vállalta a szereplést a válogatottban.

Kuhárszky Zoltán kapitány együttese a DK első fordulójában, márciusban 4-1-re nyert Moldova ellen Győrben, majd júliusban 3-2-re legyőzte a bosnyákokat Siófokon, főként Fucsovics és az újonc Nagy remeklése révén. Ha a Luxemburgot 5-0-ra verő bolgárokat is felülmúlja, akkor a válogatott 2000 után térhet vissza ismét az I-es csoportba.

A magyarok legutóbb 2011-ben játszottak a feljutásért, de akkor 5-0-ra kikaptak Glasgow-ban az Andy Murray vezette britektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik