Sport

Carlos Ortega csak áll, mint “bálám szamara”

Carlos Ortega (carlos ortega, )
Carlos Ortega (carlos ortega, )
Az MVM-Veszprém spanyol edzője kirúgása után nem is sejti ukmukfukk szerződésbontásának a hátterét.

Az MVM-Veszprém hétfőn, a Wisla Plock ellen döntetlennel végződő (27-27) BL-nyitány  jelentette be, hogy meneszti Carlos Ortega edzőt, aki kétszer is a Final Fourba vezette a csapatot. A döntés az évad első komolyabb meccsén elért idegenbeli döntetlen után több, mint váratlan. A spanyol edző kirúgásának semmilyen előzménye nem volt, nem csoda, ha ő is meglepődött.

„Már Plockban megtudtam, hogy mennem kell, miután döntetlent értünk el a lengyelekkel szemben a BL-csoportmeccsünkön. Nem éreztem előzményét a döntésnek. Megoldandó szakmai kérdések minden csapatban, minden öltözőben akadnak. Nálunk is voltak, de ezek nem voltak súlyosak, nem vezethettek volna a szakításig. Ezért aztán egyszerűen nem is értem, mi történhetett, miért kellett szerződést bontani. Találgatni nem akarok, nem is tudok” – mondta a Nemzeti Sportnak Carlos Ortega.

Érdekes lehet, mit gondol az egészről az a Nagy László, aki amellett, hogy a csapat kapitánya, ikonja, az edző barátja is egyben. Annak idején a Barcelonában egy csapatban játszottak és lényegét tekintve együtt, “kézen fogva” érkeztek Veszprémbe. Nos, Nagy Laci twitter bejegyzése szerint egyáltalán nem boldog.

Carlos Ortega családja Magyarországon él. Gyermekei három éve itt járnak iskolába, így ahogy állítja, az év végéig biztosan Magyarországon marad és pihen, mert mindig, mindenütt nyerni kellett, így hatalmas volt rajta a teher.

De ezen túl 2017 nyaráig szólt a megbízatása. Márpedig határozott idejű szerződésből bármelyik fél csak úgy tud hirtelen felindulásból kilépni, ha anyagilag kártalanítja a másikat.

Esetünkben az MVM-Veszprém Carlos Ortegát. Így most megy majd a kötélhúzás, hogy mekkora legyen az a lelépési pénz, amelyet a klub ki kell fizessen az edzőnek. A spanyolnak ezek szerint az iskola év végéig mindenképp van ideje arra, hogy maga és a családja számára kivárja a legjobb megoldást.

Megéri, mert a szerződése nyilván a havi fizetésen kívül eredményességi juttatást is tartalmazott. Az elmúlt két év sikereiből remekül kalkulálható mindkettő a következő két esztendőre. A klub elöljárói nem valószínű, hogy a spanyol fejével gondolkodnak…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik