Sport

Eddig remekelnek a magyarok a riói kajak-kenu teszten

Minden magyar egység döntőbe jutott pénteken a 2016-os olimpia helyszínén zajló olimpiai kajak-kenu versenyen.

A pénteken megrendezett elő- és középfutamokból minden magyar egység döntőbe került a Rio de Janeiróban zajló olimpiai kajak-kenu tesztversenyen.

A magyarok közül elsőként Vajda Attila állt rajthoz az olimpiai versenypályán, a Rodrigo de Freitas lagúnán, méghozzá a kenu egyesek 1000 méteres versenyének második előfutamában. A hazai szövetség beszámolója szerint az olimpiai bajnok szegedi kenus az ötödik idővel jutott a középfutamba, ahol erős szembeszélben végül a második helyet szerezte meg.

Vajda Attila helyi idő szerint szombaton reggel áll rajthoz a döntőben, ahol az egyik legnagyobb riválisával, a német Sebastian Brendellel is összecsaphat.

vajda attila (vajda attila, )
Vajda Attila alatt jól ment a hajó Fotó: MTI

 

A női kajak egyesek 500 méteres előfutamát Kárász Anna végig vezetve két hajóhosszal nyerte, így egyenes ágon jutott a döntőbe.

“Tudtam, hogy nagyon fog ez most fájni, mert a héten nem eveztem túl sokat, és elég régen kellett utoljára teljes erőbedobással eveznem” – mondta a versenyszám friss világbajnoki ezüstérmese. “Azt hittem, hogy egy kicsit közelebb lesznek hozzám az ellenfelek, de az elején elmentem előre, ezért ők már valószínűleg nem erőlködtek annyira.”

A milánói világbajnokságon két hete aranyérmet szerző Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakpáros is leszakította a mezőnyt 500 méteren. Könnyed evezéssel több mint hat másodpercet vert a második helyen befutó dánokra.

“Nagyon komolyan vettük az előfutamot, úgyhogy mindenképp elsőnek akartunk bejutni. Az elmúlt pár napban zavart minket a szél és a lötyögős víz is, viszont most sikerült minden zavaró tényezőt kizárni. Pedig azért látszik, hogy a körülmények most sem ideálisak” – mondta Szabó Gabriella.

Tótka Sándor és Molnár Péter is erős szembeszélben lett finalista 200 méteren, a világbajnok kajakpáros 33.5 másodperces ideje elég volt a középfutam megnyeréséhez. A férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyében Pauman Dániel, C-1 200 méteren pedig Hajdu Jonatán jutott döntőbe.

Az előolimpiai verseny szombaton ezeknek a számoknak a döntőivel folytatódik, majd a többi olimpiai szám előfutamait rendezik meg. A magyar válogatott hétfő óta ismerkedik a körülményekkel Brazíliában.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik